Szinkronúszás

2023.05.10. 11:22

Erdős Borbálának első látásra szerelem volt a szinkronúszás

A Kapos Dynamic Sport Egyesület nyerte a 2022-es év női csapata elismerést. A tavalyi szép eredmények elérésében Erdős Borbála is közreműködött.

Trancsik Zsanett

Erdős Borbála (jobb oldalon) és duótársa, Vigh Lea

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Erdős Borbála nyolcévesen ismerkedett meg a szinkronúszással, így már a tizedik évét kezdi meg a sportágban. 

– Nyáron közvetített a tévé egy nagyobb versenyt, olimpia vagy Európa-bajnokság volt talán, akkor láttam először ezt a gyönyörű sportágat, első látásra szerelem volt – emlékezett vissza Erdős Borbála. – Akkor nyáron el is mentem egy táborba és azóta csinálom. 

Akkoriban még két szinkronúszó csapat is volt Kaposváron, Bori a Kaposvári AC gárdájánál kezdett, majd 2015-ben egyesült a Kapos Dynamic SE együttesével. 

– Akkor még eléggé pici voltam és nagyon ijesztő volt, hogy új edzőim, csapattársaim lesznek, meg a Dynamicnál jóval több idősebb lány is volt, akik akkor még nagyon rémisztőek voltak számunkra – mondta nevetve a tizen­nyolc éves sportoló. – Kellett egy kis idő, hogy beleszokjunk az új környezetbe, meg nálunk kisebb korban, főleg a versenyeken volt még egy kis rivalizálás, hogy ki a jobb. De utólag visszagondolva nagyon jó, hogy egyesültünk, mert egy nagyon jó csapat lettünk és sokkal jobban tudtunk fejlődni, hiszen többen tudtak velünk foglalkozni. 

Igazán büszke lehet Erdős Borbála az elmúlt tíz évre, hiszen gyerek-kombinációban volt olyan éve a csapatával, hogy minden megméretésen elsők lettek, illetve abban az évben, az utolsó viadalukon, a Hungarian Openen el is érték az álompontszámukat, ami akkor még a hatvan egység volt. 

– Ugyanúgy még büszke lehetek a tavalyi pécsi Hullám Kupára, ahol első helyezést értünk el páros számban Vigh Leával, az volt az első versenyünk együtt és nagyon izgultunk, nem vártuk, hogy ilyen jó eredménnyel megyünk majd haza – emelte ki a fiatal szinkronúszó. – Illetve ami nem feltétlen a helyezéssel kapcsolatos, hogy például sok kihagyás után ugrottunk újra vízbe és ahhoz képest értünk el szép eredményeket. Ez a pandémia utáni összes versenyről elmondható vagy a mögötte lévő munka teszi olyan széppé az eredményt. 

Tavaly nyáron tizenhárom év után elköszönt a Kapos Dynamic vezetőedzője, Laski Vivien. Szeptembertől Cselleng Klára vette át a helyét. 

– Még van mihez hozzászokni, nem mondanám százszázalékosnak, de azért haladtunk már előre ebben, ez eléggé éles váltás volt – fogalmazott Erdős Borbála az edzőváltásról. – Klárán látszik, hogy ebben a sportban mozog már nagyon régóta és emiatt olyan dolgokban tud nekünk segíteni, amiről eddig nem is tudtuk, hogy probléma vagy amihez egyáltalán segítség kell. Nagyon jó, hogy ilyen szakértelemmel tud minket edzeni, ez meglátszik már a produkciónkon és azon is, hogy szeptember óta nagyon sokat fejlődtünk minden téren. Nem mondom, hogy könnyűek az edzések és nem fáradunk el, de abszolút megéri. 

Bori a Táncsics Mihály Gimnáziumba jár német szakra, de nem a városban tervezi a továbbtanulást. Szívesen menne Pécsre, Szegedre vagy Budapestre, a szervezés érdekli, úgyhogy mindenképp ehhez kapcsolódót keres. 

– A jövő évet még szeretném szinkronúszással tölteni, de utána sajnos valószínűleg a pályafutásom véget ér, mert utána már nem biztos, hogy ezzel szeretném tölteni elsősorban a szabadidőmet – mondta. – Nyilván hiányozni fog, nagyon nehéz lesz hozzászokni úgy az élethez, hogy már nincsen benne a szinkronúszás, de igazából meg vagyok elégedve azzal a szinttel, amin jelenleg vagyok. Persze még lehetne feljebb jutni és magasabb szinten csinálni, de azt gondolom, hogy a tíz év az idézőjelben elég volt nekem. 
Erdős Borbála a húgával, Erdős Dorottyával együtt űzi a sportot. Három év van köztük, s Dorottya egy évvel később kezdte a szinkron­úszást, mint testvére. 

– Szerencsére sosem volt köztünk nézeteltérés ilyen szempontból, hogy például az egyikünk bent volt-e egy koreográfiában, a másikunk meg éppen nem, meg gyakorlatilag amióta egyesült a két gárda, azóta mindig egy produkcióban vagyunk – emelte ki Erdős Borbála. – A sporttal kapcsolatban sosem volt köztünk rivalizálás, tisztában voltunk mindketten a képességeinkkel, be tudjuk látni, ha a másik ügyesebb valamiben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában