Labdarúgás

2023.05.28. 22:00

Jubileumi meccset vívtak Kaposmérőben

Két száz éves múlta visszatekintő együttes lépett pályára vasárnap délután Kaposmérőben, hogy egy közös meccsel ünnepeljék a centenáriumot.

Klein Péter

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Vasárnap ünnepelte alapításának századik évfordulóját a Kaposmérő Sportegyesület, amely a jeles alkalomból a szintén centenáriumát ünneplő Kaposvári Rákóczi FC ellen léptek pályára. A napot a felek öregfiúk mérkőzése vezette fel, majd az elődöket az utódok követték, hiszen mind a két klub utánpótlása pályára lépett. Ezt követte a megye II.-es Kaposmérő SE és az NB III.-as Kaposvári Rákóczi FC barátságos mérkőzése, melyet megelőzően Prukner Gábor, a település polgármesterének ünnepei szavai csengtek fel, majd egy bő sporttörténelmi áttekintés után a legidősebb kaposmérői labdarúgót, Máté Sándort köszöntötték. A szünetben pedig a Rákóczi FC technikai vezetője, Takács Róbert húsz darab, a 2023/2024-es szezonra szóló tiszteletjegyet adott a település első emberének. 
Ebben az esetben nem az eredmény, a lényeg, hanem a jó hangulat és a sportbarátság ápolása, de az utókor számára leírjuk: bár a kaposmérőiek korán vezetést szereztek, de a Rákóczi érvényesítette a két osztálynyi különbséget, s végül öt góllal nyert.

Kaposmérő SE–Kaposvári Rákóczi FC 1–6 (1–2)
Gólszerzők: Rákosa (a 6. percben), illetve Kocsis B. (a 20. percben), Ekker (a 30. percben), Horváth B. (a 35 és az 57. percben), Borbély Á. (az 53. percben), Hampuk (az 56. percben).

Horváth Rudolf: – Köszönjük a meghívást, egy remek lehetőség volt arra, hogy együtt legyen a keret. Egész héten fiatalokkal kiegészülve készült a csapat, hogy megmutassunk a legjobbunkat. Tudtuk, hogy az ellenfélnél vannak olyan játékosok, akik kötődnek a Rákóczihoz, pont ezért kértem a fiúktól, hogy ne vegyék lazán a mérkőzést, amely remek hangulatú volt, mind a két oldalon több jó megoldással, de kijött az osztálykülönbség. Aminek örülök, hogy ezúttal is több olyan fiatalnak tudtam játéklehetőséget biztosítani, akikre lehet számítani a jövő Rákóczijában.

Horváth Miklós: – Kaposmérő az élbolyban szerepel a megyei másodosztályban, egy nagyon jó baráti közösség alkotja a csapatot, melyhez a télen csatlakoztam. Az előző nap bajnoki mérkőzést játszottunk, így kicsit fáradtabbak voltunk, de igyekeztünk tisztességgel helyt állni. Úgy gondolom, mindenkinek nagy élmény volt, nekem különösen, hogy a Rákóczi ellen játszhattunk. A végére elfáradtunk, viszont örülök annak, hogy egy remek hangulatú, sportszerű mérkőzést játszottunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában