Sonline.hu videó

2023.05.24. 17:06

Kaposvárról rajtolt el az Orlen Nemzetek Nagydíja kerékpárverseny

Május 24 és 28 között rendezik meg ötödik alkalommal az U23-as ORLEN Nations Grand Prix kerékpáros versenyt, melynek az első szakasza Kaposvárról rajtolt el és Balatonföldváron ért véget.

Trancsik Zsanett

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Az ORLEN Nations Grand Prix versennyel kezdődött meg 2023-ban a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) három sorozatból álló, U23-as Nemzetek Kupája elnevezésű rangadója. Az összesen öt szakaszból álló kerékpárverseny idén három országba látogat el, és az ötödik alkalommal rendezik meg. A verseny teljes hossza 700 kilométer, a szintkülönbség pedig tízezer méternél is több. Az első szakasz 136, a második 154, a harmadik 130, a negyedik 128, az ötödik pedig 147 kilométer hosszú.

Az ORLEN Nations Grand Prix többnapos megméretés első két szakaszát Magyarországon rendezik meg. A versenyzők Kaposváron rajtoltak el és egészen Balatonföldvárig meneteltek, a második napi futam pedig Bükkszentkereszten ér véget és Hatvanból rajtol. A szlovákiai Levoca és Strbské Pleso között húzódó szakaszt követően az esemény lengyelországi távokkal zárul. Magyarország és Szlovákia első alkalommal szerepel a verseny helyszínei között. Ez azzal függ össze, hogy az Európa hat államában összesen 3000 töltőállomást üzemeltető ORLEN-csoport az elmúlt időszakban nyitotta meg helyi kúthálózatait a magyarországi és a szlovákiai vásárlók előtt. A huszonhárom országból érkező huszonhárom év alatti nemzeti válogatott kerékpárosok mellett a szervezők várják a fiatal és elhivatott amatőr kerékpárosokat is.

Az U23-as ORLEN Nations Grand Prix mezőnyét borús idő várta gyenge esővel megspékelve. De így is ideális volt ez az időjárás a versenyre, hiszen ennek ellenére nem volt sem túl hideg, sem túl meleg. A viadal 11 órakor startolt el a Kaposvár Arénától egy lassú rajttal a magyar válogatottal az élen, azután a mezőny Juta felé vette az irányt, s a Jutai úton kapcsoltak rá jobban a versenyzők. A szakasz Osztopánon és Lengyeltótin keresztül érte el a Balatont, majd egy kitérő után Andocs, illetve Tab érintésével tért vissza a déli partra. A Kaposvár-Balatonföldvár etap nagyrészt sík, így ideális volt a sprinterek számára, ám a befutó előtt még egy váratlan emelkedő borzolta a kedélyeket.

– Összesen huszonöt együttes versenyez 148 sportolóval, ebből huszonkettő csapat válogatott, valamint három lengyel gárda érkezett még,  az egyletek pedig zömében hat kerékpárossal sorakoztak fel – mondta Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere. – Három országon keresztül megy a mezőny, de az a terv, hogy V4 legyen, tehát Csehszlovákia is csatlakozzon. A kaposvári rajt után szinte az egész Somogy vármegyét bejárták a versenyzők Balatonföldvárig, csütörtökön Hatvantól mennek tovább, pénteken már Szlovákiában lesznek, így öt nap alatt felérnek Lengyelországba. Ezek a versenyzők pár éven belül már a topcsapatokban lesznek érdekeltek, s köztük vannak a jövő nagy bajnokai is. Többen is azt nyilatkozták, hogy a legerősebb mezőny gyűlt össze idén.

– Azért fontos ez a megméretés Kaposvárnak, mert a Giro d’Italia és a Tour de Hongrie után ismét egy neves kerékpáros versenyt hoztunk ide, így a város felkerült a kerékpáros világtérképre – emelte ki Dér Tamás. – Jól érzik itt magukat a sportolók, szépnek találják a területet, meg voltak mindennel elégedve, így arról tárgyalunk, hogy jövőre is innen indul majd a verseny.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában