Kézilabda

2023.05.11. 16:35

Nagy fogás: Csurgóra szerződött a szlovén gólkirály

Aleksa Tufegdzic személyében a szlovén kézilabda-bajnokság tavalyi legeredményesebb játékosát igazolta le a Csurgói KK együttese – tájékoztatott hivatalos honlapján a dél-somogyi klub.

MW

Aleksa Tufegdzic

KÉZILABDA  – Aleksa Tufegdzic 2001-ben, Szerbiában született, de már 19 éves kora óta az elsőosztályú RD Slovan Ljubljana játékosa – áll a cskk.hu-n. – Első szlovén szezonjában, fiatal kora ellenére, huszonöt mérkőzésen 81-szer volt eredményes. Tavaly ezt jelentősen túlszárnyalta, miután huszonhét találkozón százhatvanöt alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Ezzel a teljesítménnyel a bajnokság gólkirályi címét is begyűjtötte, ráadásul őt választották a szezon legjobb jobbszélsőjének is.
 

Aleksa Tufegdzic
Aleksa Tufegdzic


– Az új igazolásunkon az idén sem múlik semmi – írta a cskk.hu. – Az eddigi huszonhárom mérkőzése után (huszonegy bajnoki és két Szlovén Kupa) már százhatvanegy gólnál jár, melyből száznegyvennégy a bajnokságban született, ezzel a mutatóval pedig a teljes mezőny negyedik legeredményesebb játékosa. A tervek szerint a Tufe becenévre hallgató kézilabdázó a klubunk utolsó nyári érkezője, Papp Tamás (20 éves, beálló), Tóth Péter (22 éves, jobbszélső/jobbátlövő), Matevz Zagar (23 éves, irányító) és David Mazurek (21 éves, jobbátlövő) leigazolása után.
Már több távozót is bejelentettek Csurgón, így Grega Krecic, Matko Rotim, Tóth Ádám, Szeitl László és Rok Skol sem lesz tagja a következő szezonban a csapatnak. Ahogy a kettős játékengedéllyel Ajkán is szereplő Konyicsák Tamás sem, a sportoló két szezont töltött az együttesben harmadik számú kapusként, de több mérkőzésen is fontos védésekkel segítette felnőttcsapatot az élvonalban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában