2023.09.17. 14:41
Tízet vágott a Marcali a nyolc főre fogyott Öreglaknak
A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hatodik körének rangadóján elmaradt a nagy küzdelem. A házigazda Kadarkút már az első félidőben 35 perc alatt négyszer vette be a toponári egylet kapuját.
Fotó: NemA
A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szombaton négy mérkőzést játszottak, s szó szerint potyogtak a gólok; a hatodik forduló első felvonásán pontosan hat volt a meccsenkénti gólátlag. A legtöbbet – egészen pontosan tízet – a házigazda Marcali vágott az Öreglaknak. A teljes képhez tartozik, hogy a vendégek már az első félidő hajrájában kiállítás miatt elveszítették két emberüket – a házigazda Marcali ekkor már 4–0-ra ment –, majd a második játékrészben a harmadik játékosukat is idő előtt leküldte a spori a pályáról, mégsem adták fel. A forduló rangadójának kikiáltott Kadarkút–Toponár mérkőzés magabiztos 4–0 arányú hazai sikerrel zárult – már az első játékrészben bő félóra elteltével kialakult a végeredmény –, míg a Nagybajom ugyancsak négy góllal verte az újonc Barcsot, a Balatoni Vasas–Tab ütközet pedig döntetlennel zárult.
A 6. forduló eredményei
Marcali–Öreglak 10–0 (5–0)
Marcali. Vezette: Perák A.
Marcali: Képíró K. – Czimondor P. (Szántó Zs. a szünetben), Laki-Molnár O. (Kiss D. az 51. percben), Balogh L., Varga D., Klotz Á. (Benke B. az 53. percben), Szabó D., Mészáros D. (Kollega K. a 65. percben), Bradics T., Péterfi Á. (Garai F. az 51. percben), Czobor D. (Kuckó M. az 51. percben). Edző: Bőzsöny János.
Öreglak: Bene D. – ifjabb Virágh K., Orsós G., Tóth D., Virág M. (Fazekas A. a szünetben), Hilcz J., Niklai D., Pápai Cs. (Virág L. a 88.percben), Kovács T., Izsó A., idősebb Virágh K. Edző: Kovács Károly.
Gólszerzők: Varga D. (a 4. percben), Mészáros D. 2 (a 31. percben és a 35. percben), Bradics T. 2 (a 36. percben és az 55. percben), Balogh L. 2 (a 45 + 1. percben és a 61. percben – utóbbit 11-esből), Szabó D. 2 (a 67. percben és a 89. percben), Szántó Zs. (a 82. percben).
Kiállítva: Kovács T. (Öreglak) a 41. percben, ifjabb Virágh K. (Öreglak) a 42. percben, idősebb Virágh K. (Öreglak) az 58. percben.
Az ifjúsági mérkőzésen: Marcali–Öreglak 6–0 (5–0).
Kadarkút–Toponár 4–0 (4–0)
Vezette: dr. Hegedüs I.
Kadarkút: Czebei Á. – Simon R. (Sárközi K. az 56. percben), Jakabfi M., Cziráki M., Ferenczi M. (Miklós D. a 65. percben), Pandur Á. (Gyaja B. a 60. percben), Balogh Á. (Horváth R. a 74. percben), Horváth M., Iván D., Kovács G. (Kurdi B. a 79. percben), Németh D. (Vangyia A. a 81. percben). Játékosedző: Pandur Ádám.
Toponár: Herman B. – Neubauer M., Pető T., Ivusza T., Kovács P., Ivusza G. (Németh N. a 75. percben), Laczkó D., Fila G., Decsi R., Tóth V. (Fila J. a szünetben), Gelencsér G. (Baranyi D. a 60. percben). Játékosedző: Ivusza Gábor.
Gólszerzők: Ferenczi M. (a 7. percben), Jakabfi M. (a 10. percben), Simon R. 2 (a 28. percben és a 42. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Kadarkút–Toponár 3–4 (1–1).
Nagybajom–Barcs 5–1 (2–0)
Nagybajom. Vezette: István J.
Nagybajom: Horváth B. – Ács-Gergely G. (Iványi Ö. a 88. percben), Márton A., György Zs., Weimann R., Babai G. (Varga A. a 83. percben), Horváth P., Kis P., Csalló I., Simon R. (Adalla R. a 81. percben), Pap-Tibol M. Játékosedző: Horváth Péter.
Barcs: Banicz Barnabás – Orsós I. (Bencsik S. a 84. percben), Mangult N., Kampf R. (Kocsis P. a 42. percben), Gergulás F. (Jakab J. a 87. percben), Tompa I., Horváth L. (Kimpf R. a szünetben), Lantos Z. (Wuts A. a 81. percben), Banicz Benjamin, Miskovics P., Androsics A. Edző: Minor Levente.
Gólszerzők: Babai G. (a 26. percben), Márton A. 2 (a 32. percben és a 90. percben), Simon R. (a 61. percben), Varga A. (a 85. percben), illetve Gergulás F. (a 75. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Nagybajom–Barcs 0–3 (0–2).
Balatoni Vasas–Tab 2–2 (1–1)
Siófok-Balatonkiliti. Vezette: Agócs Á.
Balatoni Vasas: Szél B. – Polgár B., Alt Á., Kálazi T., Bene Zs.,Beke A. (Horváth F. a 60. percben), Kökönyei A., Magyar M., Hutvágner Sz., Y. Yondo (Török Zs. a 85. percben), Unger P. Edző: Vida András.
Tab: Horváth J. – Naász B., Kaveczki B., Kiss G., Tábori B. (Szabó Á. a 37. percben), Magas V., Teplán Lőrinc (Teplán Benedek a 44. percben)., Vida A., Pretz G., Tábori T., Kecskés B. Játékosedző: Ladiszlai Krisztián.
Gólszerzők: Bene Zs. (a 34. percben), Polgár B. (a 71. percben), illetve Tábori T. 2 ( 30. percben és az 56. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Balatoni Vasas–Tab 0–0.
Megye I.: Balatoni Vasas - Tab
Fotók: Németh AndrásA Juta–Nagyatád, a Segesd–Somogysárd, a Balatonkeresztúr–Balatonlelle és a Kaposfüred–Csurgó mérkőzést ma 16 órakor játsszák.
MESTERLÖVÉSZEK
A góllövőlista állása: 1. Bradics Tamás (Marcali) 7 gól; 2–3. (holtversenyben) Palkovics Tamás (Somogysárd) és Bene Zsombor (Balatoni Vasas) 6 gól; 4–7. (holtversenyben) Németh János Attila (Balatonlelle), Dekanics Márk (Nagyatád), Laczkó Dávid József (Toponár) és Orsós Viktor Márk (Kaposfüred) 5 gól; 8–14. (holtversenyben) Kelemen Kevin (Balatonlelle), Decsi Richárd (Toponár), Kálazi Tamás Bence (Balatoni Vasas), Farkas Tamás (Kaposfüred), Márton András (Nagybajom), Tábori Tamás (Tab) és Gergulás Ferenc (Barcs) 4 gól.