Kosárlabda

2024.09.13. 12:55

A komoly sérülést szenvedő Völgyi Marcell túl van a műtéten

A Kometa Kaposvári KK játékosa, Völgyi Marcell sérülés miatt hagyta ki csapata legutóbbi két mérkőzését, a visszatérésére pedig még jó igeig várni kell majd.

A nyár folyamán szerződtetett kosárlabdázó az NKA Universitas Pécs elleni felkészülési mérkőzésen egy ütközés során szenvedett állkapocstörést. A mérkőzés hevében ugyan végig tudta játszani az összecsapást, később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nagyobb a baj, mint azt előzetesen gondolták.

– Egy elzárást váltottunk el, én fogtam a pécsiek irányítóját. Aztán betörést követően a magasember adott még egy zárást. Ez eléggé meglepett és valahogy a könyökével, vagy a vállával találkoztam, erre nem is emlékszem pontosan. Sajnos hallottam és éreztem is egyből, hogy valami történt, eléggé fájt is. A meccset még végig tudtam játszani, de utána már kisebb szájzáram is volt és kattogott az állam – emlékezett vissza Völgyi Marcell.

A Kometa Kaposvári KK játékosa azóta már túl vn a műtéten, mely komplikáció nélkül zajlott le.

– Kaposváron a röntgen igazolta, hogy el van törve az állkapcsom. Mivel érzékeny ponton volt a gond, közel a fülemhez, ezért Veszprémben műtöttek meg. Elég gyors folyamat volt, úgyhogy nagyon hálás vagyok a csapatnak meg az orvosi stábnak is, hogy hamar kés alá kerültem. A műtét rendben ment, jelenleg az étkezéssel, kalóriabevitellel van gondom a rágás miatt. Párom bevásárolt, meg készített könnyen fogyasztható ételeket nekem egész hétre – mondta Völgyi Marcell.

A 26 éves kosárlabdázó a komoly sérülés ellenére óvatos, de felügyelettel már látogatja az edzőtermet.

– Elkezdtem Ivánnal dolgozni, kondizgatunk. Amit szabad csinálnom gyakorlatot azt próbálom azért elvégezni. Lépésről-lépésre haladunk a mihamarabbi visszatérés felé. Mivel csonttörésről beszélünk nagy csodát nem tudunk tenni, de majd a további röntgenek után látjuk, hogy hogyan tovább – mesélte Völgyi Marcell. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában