Megyefoci

2024.09.17. 21:52

Elszenvedte első vereségét a Mernye és az Osztopán

A 3. fordulóban újabb két mérkőzés maradt el a Somogy vármegyei harmad- és negyedosztályú labdarúgó-bajnokságokban. A hétvége után nyolc együttes még mindig pont nélkül várja a folytatást. A forduló előtt tizenhárom együttes volt hibátlan, ez a szám tizenegyre csökkent az egymás elleni rangadók tükrében.

Őszi Ádám

Hiába vezetett a Somogy vármegyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi rangadóján kétszer is az Osztopán, a Babócsa előbb egy tizenegyessel, majd egy öngóllal egyenlített és végül fordított, ezzel megőrizve hibátlan mérlegét. Továbbra is százszázalékos a Balatonszárszó és a címvédő Mike. Utóbbi Kalló Ármin mesternégyesével győzte le a Kaposfőt, míg utóbbi 1–0-ról fordított Csokonyavisontán és végül nyert magabiztosan. Karádon szerezte meg szezonbeli első győzelmét az Iharosberény, a Fonyód pedig fordítani tudott Szabáson. Graszl Norbert együttese kihasználta több mint hetven percen át tartó emberelőnyét és öt találatig jutott. 

Zsinórban harmadik bajnoki rangadóját húzta be a Somogybabod, mely így három forduló után vezeti a negyedosztály északi pontvadászatát. A Mernye elleni rangadót a hajrában nyerte meg az éllovas Petronovics Péter duplájával, miután a hazaiak játékosa, Jáger Csongor a kiállítás sorsára jutott. A tavalyi bronzérmes Balaton­endréd otthonában szerezte meg első győzelmét a címvédő Balatonújlak, mely ezzel megkezdte a zárkózást. A Balatonberény színeiben Mezőfi József remekelt, csapata tizenegy találatából hatot vállalt a Visz Dél-Balaton FC elleni összecsapáson. Az Igal és a Koppányvölgye összecsapása elmaradt, miután utóbbi létszámproblémára hivatkozva lemondta az összecsapást. Továbbra is pont nélkül áll az Ádánd, mely egy korai kiállítás után kapott egy ötöst Balatonbogláron. 
A negyedosztály északi csoportjában már most nyílik az olló, az első négy helyezett ugyanis kilencpontos és hibátlan, míg az ötödik Csököly négy ponttal vezeti az üldözők mezőnyét. Rangadót nyert a Homokszentgyörgy ellen a Somogyszil és megőrizte hibátlan mérlegét a Somogyszob is. Az újonc Lábod is százszázalékos, viszont a hálójuk már nem érintetlen. 

Somogy vármegyei III. osztály – 3. forduló 
Szabás SE–Fonyódi Petőfi SE 2–5 
G: Bödő (4.), Jászberényi (89.), ill. Bór (18.), Molnár M. (36.), Péter L. (44.), Francsics (58.), Németh Á. (84.). Kiállítva: Kovács B. (17.), ill. –. 

Karád SC–Iharosberényi Spartacus SE 2–3 
G: Kovács B. (10., 58.), ill. Losonczi (7., 49.), Nagy Sz. (39. – tizenegyes). 

Mike FC–Kaposfői KISE 5–1 
G: Salamon (8.), Kalló (19., 38., 60., 73.), ill. Piszker (10.). 

Babócsa SE–Osztopán SE 3–2 
G: Bicsár (16. – tizenegyes), Károlyi (52. – öngól), Bodó (74.), ill. Szabó S. (3.), Balog B. (17.).

Csokonyavisontai KSE–NKSE Balatonszárszó 1–5 
G: Horváth Zs. (6.), ill. Fenyár (16.), Németh K. (54., 61., 77. – a harmadikat tizenegyesből), Kovács D. (72.). 

Somogy vármegyei IV. osztály, Észak – 3. forduló 
Igal SE–Koppányvölgye FC (elmaradt, 3–0 az Igal SE együttesének). 

Balatonboglár SC–Ádánd KSE 5–0 
G: Takács Gy. (14.), Makay (17., 34.), Kajetán (78., 83.). Kiállítva: – ill. Pápai (29.). 

Balatonberényi KSE–Visz Dél-Balaton FC 11–2
G: Mezőfi (7., 11., 20., 41., 57., 60.), Konkoly (40.), Orsós N. (50.), Molnár M. (70.), Nyári (75.), Városi (83.), ill. Béres (62.), Peringer (80.). 

Mernye KSE–Somogybabod SE 1–3
G: Fábri (52.), ill. Galambos (50.), Petronovics (81., 86. – a második tizenegyesből). Kiállítva: Jáger (80.), ill. –. 

Balatonberényi Haladás FC–Balatonújlaki SE 1–2
G: Uhljár (24.), ill. Belső (1.), Kozma (7.). 

Somogy vármegyei IV. osztály, Dél – 3. forduló 
Bárdudvarnok SK–Ötvöskónyi KSE 0–0. 

Lábodi SE–Kapostáj Zimány 2–1. 
G: Szeszán K. (31.), Olgun (79.), ill. Nagy B. (6.). 

Mezőcsokonya II.–Csököly ÖSE 3–3 
G: Török (12.), Tarró (21.), Tóth Z. (72.), ill. Györfi (7.), Fodor T. (11.), Dudás (86.). 

Kaposmérő II.–Gyékényes SE (elmaradt). 

Somogyszobi VSE–Kaposújlak SC 2–0. 
G.:Kővári (5.), Beke (24.). Kiállítva: Orsós I. (34.), ill. –. 

Somogyszili SE–Homokszentgyörgyi SE 5–3. 
G: Tóth B. (11.), Tábori (51.), Lőrinczi (58.), Szokol (61. – öngól), Jakab (76.), ill. Szokol (35.), Hargitai (56.), Farkas (89.). 
 

Megyei III. osztály
 

 1.Balatonszárszó330013–29
 2.Mike33009–29
 3.Babócsa33009–59
 4.Osztopán320113–76
 5.Fonyód31117–54
 6.Iharosberény31026–93
 7.Cs. visonta31023–73
 8.Karád30124–71
 9.Szabás30033–120
 10.Kaposfő30035–160

Megyei IV. osztály – Észak
 

 1.Somogybabod33009–39
 2.Balatonberény220014–26
 3.Igal220010–06
 4.Mernye320111–46
 5.Balatonboglár22009–26
 6.Balatonújlak21012–33
 7.Balatonendréd20023–60
 8.Andocs20022–100
 9.Koppányvölgye20020–80
 10.Ádánd20020–90
 11.Visz20023–10

Megyei IV. osztály – Dél
 

 1.Somogyszob330013–19
 2.Somogyszil330014–59
 3.Lábod33008–19
 4.Kaposmérő II.220012–16
 5.Csököly31116–114
 6.Kaposújlak31026–53
 7.H. szentgyörgy31029–93
 8.Zimány31024–63
 9.M. csokonya II.30125–111
 10.Bárdudvarnok30121–91
 11.Ötvöskónyi30121–121
 12.Gyékényes20021–90

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában