2024.09.08. 10:08
A veszteseknek is szerencsét hoztak a Vikingek
Beindult az őszi szezon a Kaposvári Vikingek Darts Club Füredi úti bázisán is, ahol ezúttal az amatőrök számára rendeztek egyéni versenyt, melynek több különlegesség is fűszerezett.

Fotó: Lang Róbert
Az idei ősz folyamán az első viadalnak adott otthont a Kaposvári Vikingek Füredi úti terme, ahová ezúttal 43 amatőr dartsos érkezett. A csoportküzdelmek után harmincketten jutottak a főtáblára, azonban azok számára sem ért véget a nap, akik búcsúztak a csoportokból, hiszen a szervezők nekik megnyitották a vigaszágat, a Lucky Looser versennyel, melynek győztese, a pécsi Dombi Levente lett, aki 4–3 arányban nyert a kaposvári Bodor Bálinttal szemben.

– A vigaszág győztesét is kupával, illetve pénzjutalommal díjaztuk, mint a főtáblán dobogón végzőket – mondta Donmayer Zoltán, a Kaposvári Vikingek Darts Club elnöke, aki hozzátette, a verseny elején egy nyereményalapot hoztak létre, amely azt a dartsost illeti meg, aki elsőként megdobja a legmagasabb, 170-es kiszállót.
Ez az alap tovább halmozódott, ugyanis a legmagasabb kiszálló, amit Taubert Lilien dobott, s ezzel kiérdemelte a különdíjat 117 volt. A másik különdíj, a legtöbb 180-ért járó pedig a szigetvári Müller Ákost illette. Az ősz első kaposvári versenyét egyébként Lassu József nyerte, aki a fináléban a mezőny legjobb női dartsosát, Taubert Lilient verte. A megosztott harmadik helyen pedig Gavora Gergő és Berta Attila zárt. A nap végén azonban a nemcsak őket, hanem a gógánfai győztes Vikingeket is megünnepelték, akik korábban elhódították a megyék csatája versenyért járó vándorserleget.

A Vikingek mindig próbálnak újítani, így a vigaszág mellett egy újabb remek gondolat is megfogalmazódott bennük, ugyanis a sportág népszerűsítése érdekében a jövőben szeretnének majd nyitni a középiskolások felé, s a diákok számára is versenyt rendezni a darts megszerettetése érdekében.
Októberben is az amatőröket várják a Kaposvári Vikingek
A Kaposvári Vikingek ebben az évben a tervek szerint még három versenyt rendeznek. Október 12.-én az amatőr párosokat várják, míg november kilencedikén a profikat is, egy nyílt, egyéni viadalra. A hagyományos Mikulás Kupájukat pedig december hetedikén tartják.
A kaposváriak legutóbbi nyílt versenyén a válogatott Major Nándor is tábla elé állt: