Love story

2024.12.24. 13:50

Négy évig távkapcsolatban élt szerelmével a kaposvári csapatkapitány, most végre együtt lehetnek

Bögöly Gábor és Sitkey Mariann már hosszú évek óta egy párt alkot, egy éve pedig kimondták a boldogító igent. Bögöly az immár 20-szoros bajnok Fino Kaposvár csapatkapitánya, míg Sitkey – aki korábban a női együttesnél töltötte a cs.k. szerepkörét – a klub fizikoterapeutája.

– Egy nyolc évvel ezelőtti történet villan fel előttem. Éppen a Fino edzésére mentem, de a végére értem csak oda. Az akkori fiatal reménységek – Kiss Máté, Szabó Bence és Szabó Barna Frigyes – a (régi) városi sportcsarnokban kondiztak, a többiek pedig a nők edzőmeccsét nézték. A mester, Demeter György szusszanásnyi szünetet engedélyezett, így a galérián kondizó fiatalok is a nagy hálóhoz mentek, hogy lássák a pályán történteket. Biztos ők is kíváncsiak az ellenfél játékosaira – jegyeztem meg, Gyuri bá’ pedig gyorsan reagált. – Nem az ellenfél, hanem a mieink játékosait nézegetik... Talán itt kezdődött el Bögöly Gábor és Sitkey Mariann közös útja.
– Akkor még szokás volt, hogy egy-egy meccs után közösen összejöttünk beszélgetni a lány és a fiú csapat tagjai egyaránt – vágott bele a 31 esztendős Sitkey Mariann. – Aztán azt vettük észre, hogy egyre kevesebben vagyunk, végül pedig csak mi találkoztunk Gáborral. Az emlékeim szerint 2016. október 2-án találkoztunk egymással először, úgyhogy ez a hivatalos dátum.
– Két szezont töltött Kaposváron, majd visszament négy évre Miskolcra volt csapatához, a Diósgyőri VTK-hoz játszani.
– Furcsa és szokatlan volt ez a távkapcsolat. Így sokkal jobb és kényelmesebb, hogy együtt lehetünk, több időt tölthetünk egymással.

Sitkey Mariann, Bögöly Gábor, kaposvár
Kaposváron indult a röplabdázók kapcsolata. Fotók: Muzslay Péter

– Tavaly megválasztották az év legjobb férfi röplabdázójának Bögöly Gábort, december 9-én pedig házastársak lettek. A maga 27 évével a Fino Kaposvár csapatkapitánya volt a nemzeti csapat (egyik) rangidős játékosa, de idén lemondta a válogatottságot.
– Ez már így együtt túl sok lett volna – folytatta a 27 éves Bögöly Gábor. – Maximalista vagyok: ha valamibe belevágok, akkor azt szeretném is tisztességesen befejezni. Ebben a tanévben már a doktori PHD-ra készülök a MATE Kaposvári Campusán.

– Őszintén: mennyire fáradtak el az év végére?
– Nagyon... Egy hét alatt négy tétmeccset tudtunk le, s mind idegenben volt. Kétszer is jártunk Székesfehérváron a MÁV Előre SC-Foxconn csapatánál – előbb kupameccsen, majd rá három napra bajnoki találkozón – , aztán Debrecenben, majd Szegeden léptünk fel. Az év utolsó szegedi fellépésen tényleg már csak azok játszottak, akik még egyáltalán valahogy hadra foghatók voltak.

– A karácsonyi nagy bevásárlást időben elkezdték, vagy ahogyan sokan, a legutolsó pillanatra hagyták?
– Megpróbáltuk időben beszerezni az ajándékokat, legalábbis egymás számára. Persze, van olyan, amit mi is a végére hagytunk.

– Hol töltik a karácsonyi ünnepeket?
– Miskolcon a feleségem, Mariann szüleinél.

– Mikor kezdődnek újra az edzések?
– Most pár nap pihenőt kaptunk, de 27-én már újra a Kaposvár Arénában találkozunk egymással. Nem igazán lehet lazítani, lévén január 5-én már bajnokit játszunk.

– A januári folytatás – mármint a pályán – sem tűnik egyszerűnek.
– Ez igaz, de legalább otthon a Kaposvár Arénában játsz(ha)unk majd.

– Különösen a január 22-én esedékes Székesfehérvári MÁV Előre SC-Foxconn elleni kupanegyeddöntő visszavágója ígérkezik felettébb izgalmasnak.
– Meggyőződésem, hogy ez a fehérvári csapat is verhető. Csak minden pályára lépő játékosnak a maximumot, vagy még annál is többet kell majd nyújtania ahhoz, hogy sikerrel vegyük.

– És a bajnoki pontvadászat?
– Mi vagyunk a címvédők, s egyértelműen az a célunk, hogy újra megvédjük.

– De ha nem jön össze a Magyar Kupa?
– Hát ezért kell mindenképpen behúzni a kaposvári visszavágót 3–0-ra vagy 3–1-re, majd megnyerni az aranyszettet is. Ha ez így történik, akkor nincs miről beszélni.

– A legfontosabb kérdést hagytam a végére: mikor fogják hármasban ünnepelni a karácsonyi ünnepeket?
– Most is hárman vagyunk, mivel van egy macskánk... De komolyra fordítva a szót: gyakran feltesszük ezt a kérdést magunknak is, de a gyermekáldás még kicsit odébb van.

Tizenhat arany a kaposvári családi vitrinben

  • Bajnokság. Hat arany (2012/2013, 2014/2015, 2015/2016, 2016/2017, 2022/2023 és 2023/2024), négy ezüst (2013/2014, 2017/2018, 2020/2021 és 2021/2022), egy bronz (2018/2019). 2020-ban a pandémia miatt nem volt bajnokavatás.
  • Magyar Kupa. Négy arany (2012/2013, 2014/2015, 2015/2016 és 2023/2024), három ezüst (2013/2014, 2020/2021 és 2022/2023), két bronz (2017/2018 és 2021/2022).
  • Utánpótlás. A Fino-Kaposvár junior (U21-es) alakulatával egymás után négy bajnoki címet (2013/2014, 2014/2015, 2016/2017 és 2017/2018) és egy bronzot (2015/2016), az ifjúsági (U19-es) együttessel egy aranyat (2015/2016) és egy bronzot (2014/2015), míg a serdülőkkel (U17) egy ezüstöt (2013/2014), a gyermekcsapat tagjaként (U15) pedig egy aranyat (2011/2012) szerzett.

12 alkalommal szerepelt a felnőtt, 21-szer pedig az utánpótlás válogatottban. 2023-ban az év legjobb magyar férfi röplabdázójának választották meg. Sitkey Mariann egyszer még a Nyíregyháza színeiben bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol végül a negyedik helyen zártak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában