Röplabda

2025.01.19. 22:18

Az első szett elment, a három pont viszont Kaposvárra került

A nyitó játszma a házigazda Pénzügyőré lett, a következő három játékrészt viszont a vendégek gyűjtötték be. Így továbbra is őrzi a veretlenségét az Extraligában a Fino Kaposvár.

Bár a Fino Kaposvár kezdett jobban, a nyitó játszma további részében már végig a Pénzügyőr vezetett, s megérdemelten jutott előnyhöz. Baróti Árpád a tőle megszokottól halványabban játszott; a karmester Magyar Bálint pontos megoldásai tartották a reményt a vendégekben.
A folytatásban aztán a kaposváriak is elkezdték osztogatni a blokkokat, s a szett második felében már egyértelműen irányították a játékot és uralták a mérkőzést. Ekkor különösen Boldizsár Péter Andor villogott, aki ebben a felvonásban hét pontot vállalt.

Fino Kaposvár, Baróti Árpád
A Fino Kaposvár egyik ásza, Baróti Árpád kicsit halványabb volt, de Magyar Bálint (6-os mezben) tartotta a lelket a csapatban a meccs elején 
Fotó: Muzslay Péter

A harmadik játékrészben már a házigazda Pénzügyőr rontott többet, megkönnyítve így a Fino Kaposvár dolgát. Ennek ellenére sokáig a hazaiaknál volt az előny, s időnként csak egyenlíteni tudtak a vendégek. A hajrában 22–21-re ment a fővárosi alakulat, ám a következő négy pontot a jól hajrázó somogyiak gyűjtötték be.

Hubicska Patrik főszerepet vállalt

Az utolsó, negyedik felvonásban is a házigazdák kezdtek jobban, akik elléptek hat ponttal (15–9). Hubicska Patrik pályára küldése remek húzásnak bizonyult: az ő főszereplésével – hat pontot szorgoskodott össze, amelynek a fele ász volt – befogta az ellent a Fino (17–17), ezután viszont ismét a Pénzügyőr jutott előnyhöz. A hajrát a vendég Fino Kaposvár alakulata bírta jobban, így újabb értékes három pontot könyvelhetett el.
A 105 percig tartó fővárosi mérkőzés pontkirálya a mezőny legidősebb játékosa, a korábban Kaposváron is játszott 38 éves Kovács Zoltán volt 20 ponttal. A vendég kaposváriaknál a csapatkapitány Bögöly Gábor volt a legeredményesebb, aki 15 pontot termelt.

A Fino alakulatát szerdán 18 órakor újra pályára szólítják a Kaposvár Arénában a nagy rivális Székesfehérvári MÁV Előre SC-Foxconn ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján.

Férfi röplabda, Extraliga

Bp. Pénzügyőr SE–Fino Kaposvár 1–3 (23, –23, –22, –23)

Budapest, Pénzügyőr-sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Jámbor T., Barabás B.
Bp. Pénzügyőr SE: Hechavarria (6), Ray Jared (7), Menéndez (7), Kovács Z. (20), Hajós (9), Lázaro (12). Csere: Gorguet (liberó), Szalai K. (6), Székely P. (–), Kispál (–). Vezetőedző: Nacsa Gábor Gergő. Edző: Fundora Travieso Lázaro Raydel.
Fino Kaposvár: Magyar B. (6), Djordjevics (6), Novoselov (10), Baróti (13), Bögöly (15), Boldizsár P. (10). Csere: Feliciano (liberó), Iván B. (–), Yang Pao-csi (–), Hubicska (6). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András György.
A mérkőzés alakulása:

  1. játszma: 4–5, 6–9, 10–9, 12–10, 13–13, 15–14, 20–19, 25–23 (26 perc).
  2. játszma: 6–3, 6–8, 10–9, 14–15, 17–20, 20–22, 22–24, 23–25 (27 perc).
  3. játszma: 5–4, 10–9, 15–13, 15–15, 20–16, 20–20, 22–21, 22–25 (24 perc).
  4. játszma: 5–4, 7–4, 7–6, 10–6, 15–9, 15–12, 16–15, 17–17, 20–19, 22–20, 23–23, 23–25 (28 perc).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában