2025.02.15. 17:41
A Balaton másik oldalán kaptak ki
Folytatták a felkészülési mérkőzések sorozatát a Mészáros József edzette balatoniak. A BFC Siófok ezúttal a magyar tenger túlpartjára utazott, pontosabban Balatonfüredre.
Az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szereplő, s ott a kilencedik helyen álló Balatonfüredi FC ellen vívta újabb felkészülési találkozóját a BFC Siófok együttese. Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának tavaszi folytatására készülő balatoniak nem a legjobb összeállításukban utaztak a tó túloldalára, hiszen Mervó Bencére, Szaka Antalra és Maka Alexre sérülés, Králik Péterre, Papp Mátéra és Nimsz Ádámra pedig betegség miatt nem számíthatott Mészáros József vezetőedző. A hiányzók ellenére a somogyiak szerezték meg az előnyt, miután Saja Milán jobb oldali beadására remek ütemben érkezett a hosszún Rácz Dániel és a hálóba fejelt (0–1).

Fotóillusztráció: Németh András
A szünetben szinte sort cserélt a BFC Siófok mestere, Mészáros József, aki csak Németh Barnát, Pécseli Szilárdot és Balogh Bence Benitót hagyta fent a pályán. A második játékrészben a fürediek kétszeres magyar bajnok támadó, Lencse László góljával egyenlítettek, majd Rédling Kevin találatával megfordították az edzőmeccset, melyet végül meg is nyertek.
A BFC Siófok a bajnoki főpróbának tekinthető utolsó előkészületi találkozóját február 23-án, vasárnap 13 órakor vívja majd Bicskén.
– Az első félidőben kattogott a játékunk, ami rámutatott arra, hogy a jövőben mivel nem szabad majd kísérleteznem – értékelte a mérkőzést Szabados Tamás, a Balatonfüredi FC vezetőedzője. – Pontatlanok voltunk az átmenetekben, a labdabirtoklásnál rengeteg rossz helyre való mozgást láttam. A második félidő viszont már az általam elvártakhoz közelített.
Felkészülési mérkőzés
Balatonfüredi FC–BFC Siófok 2–1 (0–1)
Balatonfüred.
BFC Siófok, I. félidő: Hutvágner – Németh, Polényi, Pécseli, Rácz, Horváth A., Saja, Bodor, Mácsik, Balogh, Major. II. félidő: Hoffmann – Németh, Pécseli, Varga, Király, Bíró, Horváth P. N., Fiáth, Toghia, Balogh B., Mayer. Vezetőedző: Mészáros József.
Gólszerzők: Lencse, Rédling illetve Rácz.