Röplabda

2025.02.08. 22:51

Továbbra is veretlen a Fino az Extraligában

Továbbra is veretlen az Extraligában a bajnoki címvédő Fino Kaposvár alakulata, miután szombaton este Fóton játszmaveszteség nélkül verték a MAFC együttesét.

Az elejétől kezdve egészen a végéig a vendég kaposváriak irányították és uralták a játékot. A nyitó játszmában látványos ütőpárbajt vívott egymással Antonio Altunaga Saroza Raico és Yang Pao-csi; a hazaiak kubai légiósa ekkor hat, míg a Fino Kaposvár kínai játékosa kilenc pontot szorgoskodott össze. 
A folytatásban csupán annyit változott a képlet, hogy a házigazda MAFC a szett második felében több alkalommal is egyenlített, ám a vezetést soha nem tudta átvenni. 23–23-as állásnál aztán jött Hubicska Patrik, aki két iszonyatos erejű bombájával lezárta a második játékrészt.

Fino Kaposvár
A Fino Kaposvár légiósa, Yang Pao-csi ütőpárbajt vívott a meccs elején Fotóillusztráció: Muzslay Péter

Sokáig úgy tűnt, hogy a harmadik, utolsó felvonásban a Fino kiüti a MAFC csapatát, lévén a játszma közepén már hét pont (8–15) volt a különbség a két társulat között. Az egy híján 70 perces ütközetet Hubicska Patrik zárta le. Szintén szorgosan termelte a pontokat a francia légiós Martin Djordjevics, a két center, Iván Bence és Boldizsár Péter Andor is jól dolgozott a pályán, s a pontgyártásból a karmester, Magyar Bálint is kivette a részét. A liberó szerepkörét betöltő brazil Bruno Jorge Felicianóra sem lehet panasz, míg Bögöly Gábor a második játékrész utolsó pillanataiban kapott lehetőséget.
A találkozó pontkirálya a kínai légiós Yang Pao-csi lett kerek 20 pontjával, míg a hazaiaknál a kubai Antonio Altunaga Saroza Raico 15 pontot jegyzett. A legközelebb jövő héten pénteken 19 órakor a Debreceni EAC csapata lép lép majd fel a Kaposvár Arénában.

Bp. MAFC–Fino Kaposvár 0–3 (–21, –23, –21)

Fót, Phoenix-sportcsarnok, 80 néző. Vezette: dr. Árpás, Mezőffy Zs.
Bp. MAFC: Tamási (1), Kiss D. (8), Katona Á. (7), Altunaga (15), Veres B. (13), Tomanóczy B. (3). Csere: Lassu Á. (liberó), Oláh B. (–). Vezetőedző: Pápai Péter.
Fino Kaposvár: Magyar B. (2), Hubicsa (10), Iván B. (7), Yang Pao-csi (20), Djordjevics (8), Boldizsár P. (7). Csere: Feliciano (liberó), Bögöly (–). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András György.

A mérkőzés alakulása.

  1. játszma: 4–5, 6–10, 11–15, 16–20, 18–24, 19–25 (22 perc).
  2. játszma: 0–4, 1–5, 6–10, 12–15, 17–17, 19–20, 21–23, 23–23, 23–25 (23 perc).
  3. játszma: 3–5, 7–10, 8–15, 14–20, 20–24, 21–25 (24 perc).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában