Futás - fotókkal, videóval

2025.02.09. 15:18

Több száz, mindenre elszánt jelmezes vette be futva Kaposvár dombjait

A színes futócipők mellett ezúttal is kreatívabbnál kreatívabb jelmezbe bújtak a futók, hogy legyőzzék Kaposvár dombjait. A 15. Kometa Futófarsang különböző távjain közel hétszázan álltak rajthoz.

Szerencséjük volt az időjárással a futóknak, hiszen a hideg ellenére napsütés csalogatta őket vasárnap a kaposvári Kossuth térre, ahol ebben az évben immár tizenötödik alkalommal rajtolt el a Kometa Futófarsangot, melyet több száz induló közül rengeteget teljesítettek jelmezben.
– A szombati, kaposvári farsang remekül sikerült, hiszen elűzték a telet, így remek idő várta a futókat – fogalmazott az esemény főszervezője, Péter Attila. – Megközelítette a Covid előtti létszámcsúcsot a versenyünk, melyet az Egészséges Kaposvár 2030 program keretében kiegészítettük egy családi, egy kisiskolás és egy kezdő futammal is, ezen kívül pedig egy öt, illetve egy tíz kilométeres városi túrát is indítottunk. A tíz kilométeres futótávon létszámrekord született, hiszen több mint százötvenen álltak rajthoz. Emellett a külföldi nevezők tekintetében is létszámrekordot döntöttünk, hiszen csak Szerbiából 37 futó érkezett. Kiemelném, hogy Kovács Ida személyében egy olimpikon rajthoz állt, az athéni ötkarikás játékok maratonistája egy veszprémi váltócsapat tagjaként futott. A Fino támogatásával megőriztük a kaposvári egyéni versenyünket, illetve a kaposvári munkahelyek váltóbajnokságát is megtartottuk.

Futófarsang Kaposvár 2025
Rengetegen teljesítették jelmezben a Futófarsang távjait 
Fotó: Lang Róbert

A Kaposvár dombjait meghódító Futófarsang félmaratoni távja ebben az évben is komoly feladat elé állította a sportolókat, akiknek öt emelkedőre kellett felfutniuk. Ráadásul az utolsó volt a legmeredekebb, így arra is figyelniük kellett, hogy jól osszák be az erejüket, hiszen az Ivánfa-hegyre egy 250 méteres, kavicsos, földes út vezetett fel, majd 66 lépcsőfok le.

Dupláztak a Futófarsangon 

A félmaratoni távon a férfiaknál Szerecz Donát, kaposvári futó nyert, aki eddig mind a tizenöt alkalommal rajthoz állt a Futófarsangon, ami elmondása szerint a kedvenc versenye, s van, hogy gyakorlásként is lefutja a félmaratoni távot, így nem volt számára ismeretlen a terep.
– Remekül sikerült a verseny, melyen egyéni csúcsot futottam – fogalmazott a Kaposvári Atlétikai Club sportolója, aki 1:17:59-es idővel ért célba, ezzel 2021 után 2025-ben is ő volt a leggyorsabb.
A hölgyeknél pécsi siker született a leghosszabb táv egyéni versenyében, ráadásul Bátai Réka neve nem először került a vándorserlegre.
– Igyekeztem lendületesen, azonban nem a maximumot adva futni, hiszen tudtam, hogy meredek dombok várnak rám, a legutolsó így is megizzasztott – mondta Bátai Réka, pécsi futó, aki immár második alkalommal diadalmaskodott a Futófarsangon. – Két éve vettem részt először ezen a verseny, tavaly sajnos egy betegség miatt nem tudtam rajthoz állni, jövőre újra szeretnék indulni, hogy megvédjem a címem.

Futófarsang Kaposvár
A remek idő sokakat csábított mozgásra Fotó: Lang Róbert

A tíz kilométeres távon csak egy domb nehezítette a futók életét, mégpedig a Róma-hegyet, melyre felérve megcsodálhatták a Rippl-Rónai villát. A táv győztese egyébként a férfiaknál Tankovics Csongor, míg a nőknél pedig Czett Lilla lett. A célba érkezőket ebben az évben is különleges éremmel fogadták: a jubileum kapcsán ezúttal egy farsangot ábrázolta a medál. 

A szervezők ebben az évben is igyekeztek a futók kedvében járni, mindenki megtalálhatta az általa kedvelt távot, hiszen az egyéni 21 és 10 kilométeres szakaszok mellett váltóban is rajthoz állattak. Emellett az Egészséges Kaposvár 2030 program keretében is hirdettek meg futamokat. A családokat egy 400 méteres távra várták, melyen akár a nagyszülők együtt futhattak az unokákkal, a kezdő futók számára pedig kiírtak egy 1300, valamint egy 2600 méteres távot is, hiszen a szervezők célja, hogy mindenkit mozgásra csábítsanak, így résztvevők az Egészséges Kaposvár 2030 sátorban ajándékcsomagot vehettek át és választhattak egy szép kaposvári érmet is.

Eredmények:

21 km, férfiak

  1. Szerecz Donát 
  2. Pintér András
  3. Burján Jenő

21 km nők

  1. Bátai Réka
  2. Szekretár Virág
  3. Csörnyei Csabáné

10 km, férfiak

  1. Tankovics Csongor
  2. Szita László
  3. Mitiz Moerder

10 km nők

  1. Czett Lilla
  2. Virovecz Viktória
  3. Molnár Bea

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában