Vízilabda

2025.02.07. 13:24

Kaposvári sikert vetítenének a debreceni matinén

Meglepő időpontban ugranak medencébe Debrecenben Surányi László tanítványai. A Kaposvári VK ugyanis szombaton 11 órakor vívja soron következő bajnoki mérkőzését az E.ON férfi vízilabda OB I. alapszakaszának 17. fordulójában.

Mindent trükköt bevetnek Debrecenben, hogy sorozatban a harmadik bajnoki meccsüket is megnyerjék, ugyanis szombaton 11 órára rakták a Kaposvári VK elleni találkozójukat. Surányi László tanítványai így már pénteken elutaztak a Cívisvárosba, hogy a lehető legfrissebb állapotban ugorjanak medencébe.

Kaposvári VK
Debrecenbe utazik a Kaposvári VK
Fotó: Muzslay Péter

– Az új igazolás vitt egy lendületet a Debrecen játékába, így nem szabad lebecsülnünk őket – mondta Fülöp Bence, a Kaposvári VK játékosa. – Kellően felkészülünk az ellenfélből, s természetesen pontokért utazunk. A korai időpont nem lehet probléma, hiszen ugyanúgy vízben fogunk játszani, ugyanúgy labdával, ez csak egy külső tényező, amivel nem szabad foglalkozunk.

Győzelmi szándékkal utazik a Kaposvári VK

A Kaposvári VK nagy sorozata az előző fordulóban megszakadt, ugyanis ifjabb Berta Józsefék kikaptak az OSC ellen, de a nyolcadik helyüket így is megőrizték. Az újonc DVSE tavasszal jó formában van, hiszen sorozatban az Újpestet és a Miskolcot is legyőzte, így feljött a tabella tizedik helyére. A hajdúságiak néhány hete a horvát Gluhaic Marojével erősítették meg keretüket, aki új lendületet hozott a játékukba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában