Kézilabda

2025.02.22. 21:20

Győzelemmel tért vissza a csurgói kispadra Alem Toszkics

A K&H Férfi Liga 16. fordulójában a győri ETO University Handball Team csapatát látta vendégül a Sótonyi László Sportcsarnokban Alem Toszkics vezetőedző együttese. A Csurgói Kézilabda Klub csapata 26–22-es diadalt aratott.

Első tétmérkőzésére készülődött a Somogy vármegyei csapat amióta visszatért korábbi vezetőedzője, Alem Toszkics, aki szép sikereket ért el korábbi ittléte alatt. A Csurgói Kézilabda Klub ellenfele az a győri együttes volt, amely remek szereplésének köszönhetően a negyedik helyről várhatta a folytatást.

kézilabda
Joggal örülhettek a hazaiak. A Csurgói Kézilabda Klub együttese újabb két ponttal gazdagodott. Fotó: Szabados Árpád

Remek meccset játszott a Csurgói Kézilabda Klub együttese

Jól kezdtek a hazaiak, akik az ötödik percben már 3–1-re vezettek. A vendégek fokozatosan dolgozták le hátrányukat és 5–5-nél egyenlíteni tudtak. Első alkalommal a 19. percben vezettek a győriek, amikor Balogh Zsolt talált a somogyiak kapujába. Papp Tamás és Gábor Marcell révén ismét sikerült fordítani, a félidő végére azonban 11–11 állt az eredményjelzőn.
Csurgói szempontból jól indult a második félidő is, hiszen négy perc alatt 15–12-re sikerült ellépni, de Balogh Zsolt és Dörnyei Borisz nem hagyta, hogy tetemesebb legyen a hazai előny. Az 52. percben volt még szoros az állás 20–19-nél, aztán beindult a hazai henger. A végjátékban más csak három győri találat született, míg a csurgóiak hatszor voltak eredményesek. Ezzel Alem Toszkics győzelemmel tért vissza a csurgói kispadra.

Így látták a vezetőedzők

Alem Toszkics: – Az első félidőben idegesek voltunk, a második játékrészben már bejöttek a támadásaink, jöttek a gólok és kiváló volt a védekezésünk. Füstös Ádám védései nagyot lendítettek a csapaton. Köszönöm elődömnek, Vladan Maticsnak, hogy ilyen jól felkészített csapatot kaptam, ez az ő győzelme is.
Kilvinger Bálint: – Nehéz hetünk volt, akadnak hiányzóink, olyanok is, akik épphogy felépültek a betegségükből, Gerdán Tibor is megsérült. Huszonkét gól nagyon kevés a győzelemhez, sok hibát követtünk el, de a második félidőben nagyot küzdöttünk, ami most nem volt elég a sikerhez.

Csurgói KK–ETO University HT 26–22 (11–11)
Csurgó, 800 néző. Vezette: Bóna, Földesi.
Csurgói KK: Füstös Á. – Kiss B. 3, Brajovics 1, Vasvári, Szeitl E. 2, Herceg 3, Bazsó 3. Csere: Brana (kapus), Zagar 3, Gábor M. 4, Tóth P. 3 (1), Papp T. 3, Füstös B., Weisinger, Tufegdzsics 1 (1) Mazurek. Vezetőedző: Alem Toszkics.
ETO: Pásztor I. – Hári, Dely 4, Bombac 4, Vilovszki 2, Fazekas M., Nagy M. 2. Csere: Bősz (kapus), Gerdán, Ásványi, Vajda H. 3, Lang 1, Balogh Zs. 4 (2), Dörnyei 1, Laurinyecz 1. Vezetőedző: Kilvinger Bálint.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2.

Az eredmény alakulása. 
6. perc: 3–2. 15. p.: 7–7. 20. p.: 8–9. 27. p.: 10–10. 35. p.: 14–12. 41. p.: 17–15. 48. p.: 19–18. 52. p.: 20–18. 56. p.: 23–20
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában