Megyekosár

2025.02.11. 15:12

Csúcsrangadón verte a Zrínyit a Monok SE

Három összecsapással folytatódott a 2024/2025-ös Somogy vármegyei pontvadászat. A hetedik forduló csúcsrangadóját a Monok SE kosárlabda-csapata nyerte, így ők maradtak veretlenek.

Három összecsapással folytatódott a somogyi bajnokság küzdelemsorozata. A kosárlabda együttesek a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában mérték össze tudásukat.

Kosárlabda
Ez a labda a zrínyiseké lett. A Somogy Megyei Kosárlabda-bajnokság csúcsrangadóját azonban a Monok SE nyerte. Fotó: Lang Róbert

Három összecsapással folytatódott a kosárlabda-bajnokság

A találkozók történéseiről Mihályfalvi Péter, a Somogy Vármegyei Kosárlabda Szövetség elnökségi tagja adott tájékoztatást. 
– Tartalékosan tudott kiállni a Táncsics a Kometa csapata ellen, ám a második negyedben nyújtott játékukkal így is vezetni tudtak a nagyszünetben – kezdte Mihályfalvi Péter. – A folytatásban aztán fordítani tudott a Kometa-Gyakorló és Nagy Attila vezetésével meg is nyerték a mérkőzést. A Monok SE nyerte a bajnokság csúcsrangadóját, miután az eddig veretlenek összecsapásán legyőzte a Zrínyi KK-t. A címvédő már az első negyed derekán átvette a vezetést és onnantól már nem is engedte ki azt a kezéből. A Zrínyi a 28. percben még fel tudott zárkózni három pontra, de Tóth Kristófék a záró szakaszban végül behúzták hetedik sikerüket. Nem okozott gondod a papírforma igazolása a megfiatalodott Spekula-Henger KK számára a Balatoni Aranysakálok ellen. Az újonc pontszegény játékot mutatva ezúttal nem tudta megnehezíteni ellenfele dolgát; sikerével a Henger továbbra is őrzi harmadik helyét a tabellán. 
A pontvadászat már csütörtökön folytatódik, amikor Balatonboglárra látogat az éllovas Monok SE, majd hétvégén további három bajnokit rendeznek a Táncsics Gimnázium csarnokában.

  • Somogy Vármegyei Férfikosárlabda-bajnokság – hetedik forduló: 

Kometa-Gyakorló–Táncsics-Gyakorló 67–55 (21–10, 10–23, 16–10, 20–12)
Vezette: Deák, Mester.
Kometa-Gyakorló: Nagy A. (19/3), Fülöp K. (16/12), Bodródi D. (11/3), Pintér D. (10), Pongrácz (9/3). Csere: Furián (2), Farkas K. (-), Horváth Á. (-), Illia (-), Kovács P. (-). Edző: Kruk András.
Táncsics-Gyakorló: Hideg N. (22), Bodródi M. (15/12), Nagy N. (14), Földvári M. (4), Tombor M. (-). Edző: Hideg Norbert
Kiállítva: Hideg N. (40. perc).
Zrínyi KK–Monok SE 63–74 (14–19, 16–17, 15–20, 18–18)
Vezette: Szecsődi, Mester.
Zrínyi KK: Kun K. (22/9), Csabai M. (10), Kovács D. (10/3), Kovács M. (2), Mihalics Z. (2). Csere: Ötvös (14/6), Begovácz (2), Romanek (1), Kubatov P. (-). Edző: Horváth Norbert.
Monok SE: Tóth K. (19/9), Tóth M. (19/12), Sótonyi Á. (15), Stadler (6), Pöttendi (4). Csere: Tombor G. (6/3), Hunyadi (3/3), Balogh B. (2). Edző: Pöttendi Gábor.
Kiállítva: Kovács M. (30. perc).

Spekula-Henger KK–Balatoni Aranysakálok KSE 69–31 (9–8, 16–7, 20–4, 24–12)
Vezette: Szecsődi, Koncsek.
Spekula-Henger KK: Nagy D. (12), Balogh Á. (10), Marics H. (8), Heffer B. (8), Bodor Cs. (3/3). Csere: Kárpáti (11/9), Jezerniczky (8/3), Széki (4), Babócsai B. (3/3), Csizmadia G. (2), Fecán (-), Nagy I. (-). Edző: Fecán Márk.
Balatoni Aranysakálok KSE: Durkó (10), Pelbát (6), Vörös V. (6), Bauer (5), Molnár N. (3/3). Csere: Zicsi-Liess (1), Bejczi (-), Samu (-), Takács A. (-). Edző: Vörös Viktor.
A Marcali VSZSE–Azúr Drogéria KK mérkőzést február 21-én, pénteken játsszák.

  • A nyolcadik forduló programja:

Február 13., csütörtök: Balatonboglári Általános Iskola, 18 óra: Balatoni Aranysakálok KSE–Monok SE. Február 15., szombat: Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár, 9 óra: Spekula-Henger KK–Zrínyi KK. 10.30 óra: Kometa-Gyakorló–Marcali VSZSE. 12 óra: Táncsics-Gyakorló – Azúr Drogéria KK.

A bajnokság állása:
A Somogy Vármegyei Férfikosárlabda-bajnokság állása: 1. Monok SE (1.000), 2. Zrínyi KK (0,93), 3. Spekula-Henger KK (0,79), 4. Azúr Drogéria KK (0,75), 5. Kometa-Gyakorló (0,71), 6. Balatoni Aranysakálok (0,64), 7. Marcali VSZSE (0,58), 8. Táncsics-Gyakorló* (0,50). A *-gal jelölt Táncsics-Gyakorló csapatától egy büntetőpontot levontak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában