2025.02.15. 22:26
Vezéráldozattal járt a siker
Molnár Robin sérülése árnyékolja be a bogláriak fantasztikus győzelmét. A NEKA nyolc góllal verte a Tatabányát a K&H férfi kézilabda NB I. 15. fordulójában.
Bravúros győzelmet aratott hazai pályán, a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban a NEKA férfi felnőtt csapata. Sótonyi László mester együttese magabiztosan, nyolc góllal verte meg a bajnoki bronzérmes, Európa-liga résztvevő MOL Tatabányát, azonban a sikert beárnyékolja Molnár Robin súlyosnak tűnő sérülése, hiszen a bogláriak csapatkapitányát mentővel kórházba szállították – számolt be róla a NEKA.

Fotó: Németh András
Nagyon beleállt a mérkőzésbe a hazai csapat, mely kiválóan kezdte a szezon második felét, hiszen a Csurgói KK elleni hazai győztes kupameccset egy idegenbeli komlói diadal követte. Nyilván az Európa-ligában is érdekelt Tatabánya más szint, de ahogy már megszokhattuk az akadémistáinktól, bárki is legyen a rivális mindent beleadnak és ellentmondást nem tűrően mennek előre és ezúttal sem volt ez másként. S ennek meglett az eredménye, hiszen a 17. percben 8–7-re vezettek a bajnoki tabella negyedik helyezettje ellen, s a folytatásban nőtt ez az előny. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak Molnár Robinnak, aki hét találattal segítette csapatát és Mikler Krisztián bravúrjainak.

Fotó: Németh András
Mikler remekelt a NEKA kapujában
A fordulás után Kathi Sándor, majd Kovács Tamás is megzörgette a hálót, Mikler Krisztián pedig megfogta Petar Topic ziccerét, Molnár Robin hetesével aztán már hét volt közte (22–15). Mikler, ahogy mondani szokták, bedeszkázta a kapuját, a vendégek közel kilenc percig gólképtelenek voltak, így hamar kilencre nőtt (26–17) a különbség. A játékrész felénél Molnár Robin ugrott fel lőni, de nagyon rosszul fogott talajt. Nem tudott lábra állni, és a nézők vastapsa mellett hordágyon hagyta el a játékteret, majd mentővel kórházba szállították. Innentől kezdve kapitányukért is harcoltak az akadémistáink, akik az 52. percben elveszítették a védelmük oszlopait is, Grünfelder Péter, majd nem sokkal később Bugyáki Dávid is megkapta a harmadik kétperces büntetését... Mozgósították utolsó erőtartalékaikat is a NEKA-sok és a meccsen 16 védést bemutató Mikler Krisztián vezérletével fölényes, bravúros és teljesen megérdemelt győzelmet arattak az előző szezon bronzérmese ellen.
Így látták az edzők:
Sótonyi László: – Üröm az örömben Molnár Robin súlyos sérülése, érte is küzdöttünk a mérkőzés hátralévő részében, jobbulást és mihamarabbi visszatérést kívánunk neki. A hiányzók ellenére azt a karakterét mutatta meg a csapat, mely az előző meccseken is jellemző volt. Küzdöttek, hajtottak ráadásul bebizonyították, amit mindig is hangsúlyozok: számunkra fontos, hogy a jóval rutinosabb, erősebb rivális ellen fontos a mentális erő és a taktika betartása. Büszke vagyok az együttesre, most még egy kicsit örülhetünk a győzelemnek, de hamarosan már készülnünk kell a következő rangadóra, mert mi minden héten azt játszunk.
Cristian Ugalde: – A hazaiak az első másodperctől kezdve keményen harcoltak, látszott a tűz a szemükben. Mi nem voltunk felkészülve a találkozóra, s így nem is lehet nyerni. Mikler Krisztián zseniálisan játszott, a 16 hárítása önmagáért beszél. Nem állt össze a védekezésünk, nem tudtunk, mit kezdeni az egy az egy elleni szituációkkal.
NEKA–Tatabánya
Fotók: Németh AndrásK&H férfi kézilabda liga, 15. forduló
NEKA–MOL Tatabánya KC 36–28 (19–15)
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 443 néző. Vezette: Kiu Gábor, Kiu Tamás.
NEKA: Mikler K. – Szücs B., Kathi 6, Tóth L. 3, Bugyáki 1, Kovács T. 7 (1), Molnár R. 10 (5). Csere: Podoba (kapus), Grünfelder 1, Tárnoki 1, Eklemovic 5, Csanálosi 2, Kanyó, Viski. Vezetőedző: Sótonyi László.
MOL Tatabánya KC: Bartucz – Rodríguez P. 2, Maras 3, Lemos 3, Topic 2, Éles B. 2, Krakovszki B. 1. Csere: Székely M. (kapus), Plaza 3, Damatrin 6 (5), Golubovics 1, Dissinger 3, Ntanzi 1, Przytula, Enomoto 1. Vezetőedző: Cristian Ugalde.
Hétméteresek: 8/6, illetve 8/5.
Kiállítások: 20 perc, illetve 8 perc.
Piros lap: Grünfelder (52.p. – harmadik kétperces kiállítás után), Bugyáki (53.p. – harmadik kétperces kiállítás után).
- A mérkőzés alakulása. 3. perc: 0–2, 6. perc: 3–2, 13. perc: 6–7, 15. perc: 8–7, 21. perc: 10–10, 28. perc: 16–14, 38. perc: 23–15, 43. perc: 26–17, 48. perc: 29–20, 55. perc: 33–25.