2025.03.10. 11:51
Bódis Tamás a Balaton Szupermaraton győztese
Több ezer futó mérte össze tudását az esztendő egyik legnagyobb szabadidősportos rendezvényén. A XV. Balaton Szupermaraton Bódis Tamás győzelmével zárult.
A mezőny Siófokról rajtolt és oda is tárt vissza a tó megkerülése után. A Balaton Szupermaraton négy napon át zajló nagy tavaszi tókerülő futópartiján idén is ezrek indultak, hogy a négy nap során teljesítsék az általuk választott szakaszokat.

Ezrek rótták a kilométereket a Balaton Szupermaratonon
Az összesen 196 kilométeres Balaton Szupermaratonra a szervezők tájékoztatása szerint előzetesen már több, mint kétezren jelentkeztek. A szervezők idén is mindenkire gondoltak. Az igazán bevállalósak a teljes kört teljesítették, ám a többség a Balaton körüli távot, vagy annak egy részét a különböző kategóriákban, egyéniben, párosban, vagy csapatban, akár egymást váltva a rajtszám átadásával teljesítették. Akadtak szép számmal akik csupán bizonyos szakaszt tettek meg a négy nap során.
A mezőnyben huszonegy ország képviseletében találhattunk futót. A hazaiak színeket képviselők 417 településről adtak le nevezést. Számos somogyi futó is rajthoz állt az esztendő egyik legkedveltebb szabadidősportos eseményén.
A Balaton Szupermaraton versenyét Bódis Tamás nyerte.
Balaton Szupermaraton abszolút egyéni versenyének végeredménye: 1. Bódis Tamás (MTK Budapest - 12:44:03), 2. Erdélyi Dániel (Honvéd Szondi SE - 14:28:17), 3. Mórocza Andrea (ELTE Sashegyi Gepárdok - 14:29:59), 4. Szunyogh Péter (Lenti - 14:30:00), 5. Beda Szabolcs (ELTE SE - 14:42:54), 6. Virág Pál (Ócsa - 14:44:22).
Klasszikus maratonon is összemérték tudásukat a futók
A Balaton Szupermaraton harmadik napján klasszikus maratont is rendeztek, melyre közel kétszázan neveztek.
A Maratonfüred versenyszám végeredménye, nők: 1. Armstrong Sitar Helena (CRO) - Zagreb - 03:30:44, 2. Manhertz Ibolya - Pilisvörösvár - 03:31:25, 3. Mészáros Rita - Pécs - 03:47:25.
A Maratonfüred versenyszám végeredménye, férfiak: 1. Szécsényi Ádám - Honvéd Szondi SE - 02:56:01, 2. Buzár Dávid - Alcsútdoboz - 03:06:10, 3. Abdel-Fattah Majed - Tribe Triathlon - 03:15:05.
15. Balaton szupermaraton
Fotók: Németh Levente
Az MG Produkt Kaposvári AC sportolói is rajthoz álltak
– A Balaton Szupermaratonon fedőnév alatt – Bazsi & Tyúkok – elnevezéssel indultak sportolóink – tájékoztatott Hirt Mihály, az MG Produkt Kaposvári AC vezetőedzője. A csapat a Puha Ancsa, Hudák Andi, Hosszú Adri, valamint Nieselberger Balázs összetételben állt rajthoz és kategóriájának a 37. helyén ért célba. Idejük 19.34.05. volt. A klubhoz kapcsolódó hír még, hogy a 41. Pécs-Harkány 29,5 kilométeres utcai futóversenyen is szerepeltek atlétáink. A nagy létszámú versenyen ezúttal egyéniben és csapatversenyben álltak rajthoz sportolóink. Az erős csapatversenyben a negyedig helyen ért célba a Nagy Viktor, Meláth Ákos, Szerecz Donát összeállítású csapatunk. Eredményük 1:35.41. Az egyéni indulóink közül Vass Andrea megnyerte kategóriáját, ideje 2:16.45, míg László Imre kategóriájában a 10. helyén ért célba, 2:02.25-ös idővel.