Röplabda

2025.03.08. 12:00

Most először finalista a KNRC

Vasárnap 16 órakor játsszák Miskolcon, a DVTK Arénában a Vasas Óbuda–Kaposvári Női RC Magyar Kupa röplabdadöntőt. A KNRC történelme során először jutott döntőbe.

Ezen a hétvégén a röplabdázóknál a Magyar Kupa szerepel a fókuszban. Előbb szombaton a férfiak lépnek pályára: előbb 13 órakor a Bp. Pénzügyőr SE és a Kecskeméti RC játszik a bronzéremét, majd 16 órakor a Székesfehérvári MÁV Előre SC-Foxconn és a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika az aranyért. Másnap a nők lesznek a főszereplők, a kezdési időpontok pedig ugyanazok: azaz 13 órakor az MBH-Békéscsaba és a Fatum-Nyíregyháza a bronzért, utána pedig 16 órakor a sokszoros bajnok és kupagyőztesVasas Óbuda az első kupadöntőjére készülő KNRC együttesével csap majd össze az aranyért.

KNRC
Először jutott be a Magyar Kupa döntőjébe a KNRC  
Fotó: Muzslay Péter

A női kupadöntő menetrendjét a Vasas kérésére megváltoztatták, mivel eredetileg két órával később lett volna. A fővárosi piros-kékek azonban kedden Romániában, Balázsfalván lépnek pályára a CEV Kupa elődöntőjében. Az Érden játszott első találkozón nagy csatában, öt játszmás mérkőzésen alulmaradtak (24, –19, 9, –18, –9) a CSV Alba Blaj ellenében.
A bajnoki alapszakaszban két meccset váltott velük a KNRC. November első napján Budapesten 3–0-ra (19, 20, 23), majd idén január 11-én hazai pályán ugyancsak 3–0 arányban (15, 18, 19) maradtunk alul. A Vasas Óbuda egyébként csak egyetlen pontot veszített az egész bajnoki alapszakasz során, s csak négy játszmát engedett át az ellenfeleinek.

Nehéz ellenfél vár a KNRC csapatára

A görög Ioannis Athanasopoluos – aki egyben a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya – vezette fővárosiak játékosai közül kilencen (!) válogatottak. Török Kata, Glemboczki Zóra, Papp Orsolya, Erős Mirtill, Boskó Ágnes, Tóth Sára, Kiss Lilla, valamint a két liberó, Juhár Dalma és Szalai Anna összesen 103 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben. A magyar kontingens tagjai közül egyedül csak Fekete Fanni nem mutatkozhatott be a nagy válogatottban: ő egyébként 30-szoros utánpótlás-válogatott. Négy remek külföldi légióst tudhatnak a a soraikban: Denise Bannister Taylor és Ayshan Abdulazimova már hosszú évek óta a Vasas Óbuda játékosa. Fatoumata Sillah tavaly nyáron csatlakozott a fővárosi piros-kékekhez, Caroline Lieta pedig az idei szezonra érkezett.
– Azon leszünk, hogy minél jobban megnehezítsük a fővárosiak dolgát. A Vasas Óbuda  az egyik legjobban támadó csapat, így különösen fontos, hogy jól és szervezetten védekezzünk – mondta tömören Godó Panna Tamara, a KNRC csapatkapitánya.
A Vincent Lacombe vezette Kaposvári Női RC csapata már szombaton útra kel Miskolcra, s egy amolyan átmozgató jellegű edzés vár a társaságra. Vasárnap délelőtt aztán már a Magyar Kupa-döntőnek otthont adó DVTK Arénában edzenek, az aranymeccs pedig 16 órakor kezdődik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában