2025.03.28. 11:59
Sorsdöntő meccs jön a Vasas Óbuda otthonában
A Kaposvári Női RC együttese legutóbb sporttörténelmet írt: ők voltak az első magyar csapat, amely több mint két évnyi szünet után újra le tudta győzni a nyolcszoros bajnok és 17-szeres kupagyőztes Vasas Óbuda alakulatát.
Ráadásul úgy, hogy a két külföldi pontgyáros, a kanadai Jena Thana Fayad és a januárban igazolt szerb Milica Tosics nem tudott pályára lépni. A KNRC többi játékosa viszont (be)bizonyította, hogy komolyan kell velük számolni. Most viszont Fayad és Tosics is hadra fogható, vagyis még erősebb kaposvári csapat veheti fel a küzdelmet szombaton 17 órakor a Vasas Folyondár utcai sportcsarnokában. Az biztos, hogy a tét a hazaiakat nyomja, vagyis elvileg a Kaposvári Női RC nyugodtan, pánik nélkül játszhat. Ebbe lehet és kell is belekapaszkodni szombaton délután a fővárosban.

Fotó: Muzslay Péter
Mivel a párharc 1–1-re áll, így mindenképpen lesz még mérkőzés a Kaposvár Arénában, mégpedig április 5-én, szombaton 17 órakor. A másik női bajnoki elődöntőben a Fatum-Nyíregyháza (is) meggyőző játékkal egyenlített az MBH-Békéscsaba ellen, így itt is lesz negyedik mérkőzés.