Női röplabda Magyar Kupa-döntő

2025.03.09. 19:32

Az amerikai Bannisterrel nem boldogult a KNRC

Vasárnap délután Miskolcon a DVTK Arénában rendezték női röplabda Magyar Kupa döntőjét. A fináléban a KNRC együttesének ellenfele a kilencszeres bajnok és a most már 17-szeres kupagyőztes Bp. Vasas Óbuda csapata volt.

Az elmúlt három szezonban a Bp. Vasas Óbuda hódította el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is. A fővárosi piros-kékek játékerejéről elég legyen annyi, hogy a csapat játékosai közül kilencen is voltak már nagy válogatottak. Így aztán érthető, hogy ők várták nagyobb reményekkel a miskolci kupadöntőt.
Hiányzott a Kaposvári Női RC csapatából a januárban igazolt brazil center, Thamiere Silva De Mello, aki megsérült, a korábban sérüléssel bajlódott Horváth Lili viszont játékra jelentkezett. A fővárosi piros-kékek pontgyárosa, az amerikai Taylor Denise Bannister kezdte meg a kíméletlen padlószaggatást, de a KNRC abszolút nem tűnt megilletődöttnek, sőt... Jól működött a nyitásfogadásuk, összeszedetten játszottak, s bátran támadtak. Eleinte még a Bp. Vasas Óbuda ment, de gyorsan átvették a vezetést a kaposváriak (6–7), s innentől kezdve már végig az történt a pályán, amit ők elterveztek.

KNRC
Az első szettben az történt a pályán, amit a KNRC akart
Fotóillusztráció: Muzslay Péter

A második játékrészben sokáig a Vasas vezetett, de 13–13-nál befogta ellenfelét a somogyi együttes. Ezután már a KNRC-nél volt az előny, a szett hajrájában azonban jobban összpontosított a Vasas Óbuda, s egyenlített. A harmadik felvonásban sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, felváltva szerezték a pontjaikat. A hajrában ismét a Vasas Óbuda játékosai koncentráltak jobban, így átvették a vezetést.
A negyedik, utolsó játékrészben mintha kicsit megtört volna a kaposváriak lendülete. Végig a fővárosiak irányították a játékot, ők uralták a mérkőzést, s egyre csak nőtt a különbség a két társaság között. Nem volt kérdés, hogy végül melyik csapat kerül ki győztesen a csatából.
A 102 percig tartó összecsapás pontkirálynője az amerikai légiós Taylor Denise Bannister lett 24 szerzett pontjával. A Kaposvári Női RC két legeredményesebb játékosa a szerb Milica Tosics és a francia Bruna Pezelj volt 14, illetve 13 ponttal.
A Bp. Vasas Óbuda csapata nem nagyon ünnepelhet, lévén kedden már Romániában a CSV Alba Blaj otthonában lép pályára a CEV Kupa elődöntőjének a visszavágóján (Érden 3–2-re nyert a Balázsfalva). Amúgy a Vasas–Kaposvár párharc tovább folytatódik, mivel a bajnoki elődöntőben is találkoznak egymással: az egyik fél három győzelméig tartó sorozat első felvonását március 16-án, vasárnap rendezik majd a fővárosban.
Nem jött tehát össze a nagy bravúr: a Bp. Vasas Óbuda alakulata immár több mint két éve őrzi a veretlenségét Magyarországon. Mindenesetre az a minimum, hogy fejet hajtsunk a csapat előtt, amely most jutott először be a Magyar Kupa döntőjébe. 

A Vasas ötülhetett a végén
Fotóillusztráció: Muzslay Péter 

Magyar Kupa döntő

Vasas Óbuda–KNRC 3–1 (–21, 22, 20, 18)

Miskolc, DVTK Aréna, 1100 néző. Vezette: Bátkai-Katona Á., Jámbor T.
Bp. Vasas Óbuda: Leite (2), Török K. (7), Papp O. (10), Bannister (24), Sillah (4), Abdulazimova (4). Csere: Szalai A. (liberó), Juhár (liberó), Glemboczki (10), Erőss (–), Tóth S. (–), Fekete F. (–). Vezetőedző: Ioannis Athanaszopoulosz. Edző(k): Kocar Karmen és Szabó György.
Kaposvári Női RC: Kotormán (–), Fayad (10), Jovanovics (6), Tosics (14), Pezelj (13), Szerényi (7). Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Godó (1), Tsvetanova (–). Vezetőedző: Vincent Lacombe. Edző: Szabó Dávid.
A mérkőzés alakulása.

  1. játszma: 2–0, 2–2, 3–3, 5–3, 6–7, 8–10, 10–15, 15–19, 18–19, 18–21, 20–21, 21–22, 21–25 (26 perc).
  2. játszma: 3–0, 3–3, 7–3, 10–6, 10–8, 12–11, 13–13, 14–15, 14–17, 18–18, 19–20, 22–22, 25–22 (28 perc).
  3. játszma: 5–4, 10–9, 12–12, 16–12, 17–13, 17–17, 20–18, 24–19, 25–20 (25 perc).
  4. játszma: 5–3, 10–6, 15–12, 20–14, 24–17, 25–18 (23 perc).

A DRK Magyar Kupa döntőjének a végeredménye

Nők: 1. Bp. Vasas Óbuda, 2. Kaposvári Női RC, 3. MBH-Békéscsaba, 4. Fatum-Nyíregyháza – a bronzmérkőzésen 3–0 (18, 21, 23).
Férfiak: 1. Székesfehérvári MÁV Előre SC-Foxconn, 2. GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – az aranymeccsen 3–1 (12, –24, 19, 19) –, 3. Kecskeméti RC, 4. Bp. Pénzügyőr SE – a bronzmérkőzésen 3–2 (–21, 20, 21, –18, 12).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában