Kaposvár

2025.04.29. 22:24

Bronzérmes a Kaposvári Női RC

Megismételte tavalyi parádés eredményeit a Kaposvári Női RC társulata, csak most a Magyar Kupában voltak ezüstérmesek, a bajnoki pontvadászat végén pedig brozérmesek.

Bronzérmes a Kaposvári Női RC

Az egyik fél három győzelméig tartó bronzcsata négy felvonása közül a kedd esti volt a legrövidebb és a legegyértelműbb. Csak az első szett közepén és a harmadik, utolsó játékrész (leg)elején vezettek a nyírségiek a Kaposvár Arénában.

A nyitó játszmában csak rövid ideig vezetett a vendég Fatum Nyíregyháza együttese. A szett közepén aztán nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a házigazda Kaposvári Női RC csapata, s egyre csak növelve az előnyét magabiztosan húzta be az első játékrészt. A francia Bruna Pezelj és a szerb Marija Skorics látványos ütőpárbajt vívott egymással: a kaposváriak légiósa csak ekkor nyolc, míg a Nyíregyháza játékosa hat pontot termelt.

A második felvonásban már végig a házigazda somogyiaknál volt az előny; az történt a pályán, amit ők elképzeltek és szerettek volna. Pezelj és Skorics nem vett vissza a lendületből, viszont a francia röplabdázó két csapattársa, a szerb Milica Tosics és a kanadai Jena Thana Fayad is elkezdte könyörtelenül szaggatni az ellenfél térfelét.

A harmadik, utolsó játékrész első két pontját a vendég nyírségiek könyvelhették el. Ebben a játszmában egyébként ekkor vezettek először, s egyben utoljára is. 7–5 arányban ment a KNRC, amikor a mérkőzés legszebb mozzanatát láthattuk. Egy hazai sáncon megpattanó és felpörgő labdát Szerényi Gréta – bár lehetetlennek tűnt utolérni – sikeresen mentett, az ellentámadásnál pedig Fayad egyedül blokkolta a vendégek játékosét. A Nyíregyháza mestere, a lengyel Adrian Chilinsky mindjárt időt is kért. Ekkor már annyira lázban égett a csapat és a Kaposvár Aréna közönsége, hogy egyszerűen nem lehetett feltartóztatni és megállítani az elszántan küzdő hazai hazai alakulatot. A 69 pecig tartó bronzcsata végére Milica Tosics tett pontot.

A mérkőzés pontkirálynője holtversenyben Milica Tosics és Marija Skorics lett egyaránt 18 ponttal. Érdekesség, hogy Bruna Pezelj 17-et, Jena Thana Fayad pedig 14-et tett a közösbe, vagyis csapatuk pontjainak több mint a nyolcvan százalékát ők hárman jegyezték. Mindenképpen szólni kell még a karmester Kotormán Réka teljesítményéről, aki remek labdákkal szolgálta ki a társait, Nagy-Hegyei Réka pedig azt bizonyította, hogy a liberó posztot neki találták ki.

Kaposvári Női RC–Fatum Nyíregyháza 3–0 (19, 20, 19)

Kaposvár Aréna, 650 néző. Vezette: Tillmann Gy., Szarka J.

Kaposvári Női RC: Kotormán (1), Fayad (14), Jovanovics (2), Tosics (18), Pezelj (17), Szerényi (6). Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Godó (–), Tsvetanova (–). Vezetőedző: Vincent Lacombe. Edző: Szabó Dávid.

Fatum-Nyíregyháza: Zaborowska (1), Antivero (6), Kump (8), Skorics (18), Ivanova (7), Pintér A. (3). Csere: Tóth F. (liberó), Calkins (2), Pampuch G. (1), Tolnai J. (–), Lászlop (–), Farkas G. (). Vezetőedző: Adrian Chilinsky. Edző: Pampuch Csaba.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 2–0, 5–3, 6–6, 8–10, 15–14, 20–15, 23–19, 25–19 (22 perc).

2. játszma: 2–0, 5–2, 10–7, 15–10, 20–15, 24–19, 25–20 (25 perc).

3. játszma:0–2, 5–3, 10–7, 15–11, 20–14, 23–18, 25–19 (22 perc).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában