Kosárlabda

2025.04.22. 20:48

Lesöpörte ellenfelét a Kaposvár, nagyarányú győzelemmel zárták a párharcot

Meggyőző játékkal zárta le a rájátszás első párharcát kedden a Kaposvár. Az NB/I. B Piros csoport negyeddöntőjéből tökéletes mérleggel mehet tovább a Kometa Kaposvári KK

Lesöpörte ellenfelét a Kaposvár, nagyarányú győzelemmel zárták a párharcot

A MEAFC alakulatából hiányzott a csapatkapitány Kozák Márton, míg a Kaposvári KK részéről Markovics Luka kisebb sérüléssel vállalta a játékot.

Kaposvári KK
Markovics Luka kisebb sérüléssel is jól játszott, győzelemhez segítve a Kaposvári KK-t. Fotó Lang Róbert

Nagy iramban kezdték a meccset a csapatok. A Kaposvári KK már korán több támadólepattanót is szerzett, igaz ehhez kellett az is, hogy sok dobást rontottak a gyűrűnél. Markovics Luka faultos kosarával és Szőke Bálint büntetőivel is 5–6-re vezettek a vendégek, akik ekkor csak a festékből szereztek pontot. Ez a találkozó is fizikálisan kezdődött alig pár perc után már 8 faultot is fújtak a játékvezetők. Markovics kisebb sérüléssel is vállalta a játékot és jól kezdett ő is, 5. pontjával már a somogyiak vezettek 11–7-re. Végül Mészáros Ágoston kosara után érkezett a MEAFC időkérése 9 pontos hátránynál. Antalics Dániel is remekül szállt be, előbb egy indítást fejezett be, majd kiosztott egy sapkát. Paár szintén blokkolt egy távoli kísérletet, így 14 pontos előnnyel zárhatta a zöld-fehér alakulat az első tíz percet.

A második elején még keményebben védekezett Dzunics csapata, így Paár Márk tripláját követően már 35–13 volt az állás. Kocsis Zalán beállásával már a meccs 13. percében pályára lépett mindenki aki nevezve lett. A Kaposvár nem vette le a lábát a gázról, ahogy telt az idő egyre inkább úgy érződött, hogy elfáradtak a miskolciak. Szőke távoli kosara után 44–16-nál kértek időt a vendégek. Szőke egyébként egy remek alapvonal befutást is kosárral fejezhetett be Markovics szemfüles és látványos passza után, amivel már az 50. hazai pont is megszületett 3 perccel a félidő előtt. A MEAFC végül 22 pontig jutott 20 perc alatt.

A nagyszünet után többször is el tudta csenni a labdát a Kaposvár. Az egyik ilyen alkalom volt Paár labdaszerzése, melyet zsákolással fejezett be 68–22-re módosítva az állást. Sikerült a miskolciakat 25 százalékon tartani mezőnyből a meccs 24. percéig. Míg a somogyiak közel 60 százalékkal céloztak. Paár sorra hozta a pontokat, hol távolról hol indításból volt eredményes. Úgy tűnt hibázni sem tud miután egy méterrel a triplavonal mögül is beszórt egyet, így 22 pontnál járt 13 pályán töltött perce alatt. A harmadik játékrész végén Kocsis Zalán látványos blokkja után Mészáros mehetett ziccerig megszerezve a 90. pontot.

Az utolsó játékrészben már inkább csak a különbség volt a kérdés. A századik pontot Kocsis Zalán szerezte büntetőből. A végig kiegyensúlyozottan kosarazó Darrion Trammell még indított egy rohamot, ami alatt sorozatban 8 pontot szórt, köztük két hármast is. Ő 21-nél járt ekkor a Kaposvár pedig 108–38-ra vezetett. A találkozót végül a szezon legnagyobb arányú győzelmével zárták a hazaiak, amivel a feljutáshoz is egy lépéssel közelebb kerültek.

Kometa Kaposvári KK–MEAFC-Peka Bau 122–54 (27–13, 32–9, 31–12, 32–20)
Kaposvár Aréna, 700 néző. V.: Szalai Zs., Horváth A. Benedek Z.

Kometa Kaposvári KK: Trammell 21/9, Szőke B. 10/6, Markovics L. 13, Völgyi M. 4, Kis R. Csere: Bogdán B. 10/3, Rosics U. 10/6, Mészáros Á. 10, Antalics D. 6, Paár M. 28/12, Puska B. 2, Kocsis Z. 8.
Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.

MEAFC-Peka Bau: Tóth B. 9, Orliczki M., Velkey J. 5/3, Bankó Z., Meleg K. 13/3. Csere: Santiago 11, Ragályi L. 2, Gadus B. 4, Lippai S. 6, Mokánszki M. 2, Molnár L. 2.
Vezetőedző: dr. Váczi Péter.

Dzunics Braniszlav: A fiúk jó energiával játszottak. Igazi playoff ritmusban voltunk, ahol megpróbáltunk minél intenzívebben, gyorsabban játszani. Ezt ebben a párharcban sikerült is megvalósítanunk. Gratulálok a MEAFC-nak! Megpróbálták ők is kihozni ebből a maximumot. Köszönöm a szurkolóinknak, mert különösen a mai meccsen remek hangulattal örvendeztettek meg minket!

Április 30-án folytatja a Kaposvári KK

Az elődöntő április 30-án kezdődik a Kaposvár Arénában a DEACU23–Vasas Akadémia párharc győztesével mely jelenleg 1–1-re áll.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában