2025.04.25. 11:46
Nehéz helyzetből indul a harc Európáért
Egy hónapnyi szünet után folytatódik az E.ON férfi vízlabda-bajnokság. A rájátszás első körében, szombaton 19.00 órakor a Genesys OSC Újbuda otthonában ugrik medencébe a Kaposvári VK.
Az alapszakaszt zárását követően az ötödik-nyolcadik helyért vívott rájátszással folytatódik a bajnokság a Kaposvári Vízilabda Klub számára. Surányi László tanítványai nehéz helyzetből várják a Genesys OSC Újbuda elleni párharcot, ugyanis a csapatok magukkal viszik az alapszakaszban egymás ellen szerzett pontjaikat. A kaposváriak idegenben egy-, míg otthon, a Csik Ferenc Versenyuszodában hétgólos vereséget szenvedtek, így az egyik fél hét pontjáig tartó párharcban jelen pillanatban hat-nulla az állás a fővárosiak javára. Ez a Kaposvári VK szempontjából egyben azt is eredményezni, hogy nincs hibázási lehetőség, s mivel ebben a szakaszban sem születhet döntetlen (ha a rendes játékidőben nem bírnak egymással a felek, akkor büntetőkkel döntik el, melyik csapat lesz a győztes), zsinórban háromszor kéne legyőzniük ahhoz az OSC együttesét, hogy az európai kupaporondot érő ötödik-hatodik helyért vívott rájátszásban folytathassák a bajnokságot.

Fotó: Muzslay Péter
Idegenben kezd a Kaposvári VK
– Az alapszakasz végén kaptunk egy rövid pihenőt, majd ezt követően elkezdtük a felkészülést az OSC elleni meccsre – fogalmazott Szilágyi Ábel, a Kaposvári VK fiatal, saját nevelésű kapusa. – Tudjuk, hogy hat-nulláról kezdünk, hiszen kétszer nyert ellenünk az OSC az alapszakaszban, így nekik már egy siker is elég ahhoz, hogy az ötödik-hatodik helyért játszanak. Bár korábban játszottunk ellenük szoros meccset, de legutóbb hét góllal kikaptunk, azonban ez nem azt jelenti, hogy csak a gatyánkat dobjuk be a vízbe. Mindent megteszünk azért, hogy megnehezítsük az OSC dolgát.
A párharc második mérkőzését április harmincadikán, szerdán rendezik majd a kaposvári Csik Ferenc Versenyuszodában. Amennyiben szükség lenne harmadik felvonásra, azt újra a fővárosiak pályaválasztásával rendezik.