Kézilabda

2025.04.30. 15:47

Dunaújvárosi diadallal vívták ki a bennmaradást

A szezon egyik legfontosabb mérkőzésén aratott kétgólos győzelmet Dunaújvárosban Bakó Botond vezetőedző csapata. A Nemzeti Kézilabda Akadémia U20-as csapata ezzel a bajnokság 20. fordulójában bebiztosította jövő évi tagságát az élvonalban.

A Bakó-csapat még két összecsapást vív a bajnokságban. A Nemzeti Kézilabda Akadémia együttese azonban ezeken a találkozókon már nyugodtabban játszhat, hiszen a következő szezonban is az első osztályú U20-as pontvadászatban szerepelhet majd.

kézilabda
Szabó Aida hét gólt szerzett a mérkőzésen. A Nemzeti Kézilabda Akadémia bebiztosította élvonalbeli tagságát
Fotó: NEKA

Bennmaradást ért a rivális legyőzése a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatának

A sok hiba ellenére viszonylag hamar magabiztos előnyt alakítottunk ki (5–10) és ezt tartani is tudtuk a szünetig (9–14) – adta hírül az együttes honlapja. A fordulás után azonban védekezésben és támadásban is ritmust vesztett a csapat, mely így visszaengedte a mérkőzésbe vendéglátóját. Az 54. percben Sipeki Levente csapata egyenlített (22–22), majd a vezetést is átvette Takács Száva találata után (23–22). Az utolsó öt percben azonban nem kaptunk gólt, Berei Krisztina egyenlítő találata után Kriston Kíra és Szabó Aida gólja győzelmet és ezzel együtt bennmaradást eredményezett.
Folytatás május 11-én, vasárnap 16 órakor a Bajnok DSE Nemesvámos ellen, hazai környezetben. 

  • Leány U20 I. Osztály (Nyugat) – 20. forduló:
    Dunaújvárosi KKA–Nemzeti Kézilabda Akadémia 23–25 (9–14)
    Dunaújváros, Városi Sportcsarnok. Vezette: Bab Ágota és Bodó Zsuzsanna.
    Dunaújvárosi KKA: Angyali, Krasznai (kapusok) – Hermán, Titschler, Fehér 9 (2), Takács Sz. 4, Cserháti 2, Virág, Ecsődi 1, Gajdos 4, Deli 1, Rigó, Egeruju 2, György. Vezetőedző: Sipeki Levente.
    Nemzeti Kézilabda Akadémia: Gyarmati, Paluska (kapusok) – Simon, Mihály 3, Molnár R. 1, Nagy F., Mózsi 1, Jobbágy, Berei 3, Nényei 3, Nyárai, Molnár F., Grápa 1, Kriston 4, Szabó A. 7, Farkas 2. Vezetőedző: Bakó Botond.
    Kiállítás: 2, ill. 2 perc.
    Hétméteres: 2/2, ill. 1/0.
    – Hatalmas tempóval kezdtünk és húsz perc után már komolyabb különbség is kialakulhatott volna, de ezt a helyzetkihasználásunk megakadályozta – nyilatkozta Bakó Botond, a NEKA vezetőedzője. – Érződött, hogy tétje van a mérkőzésnek és megremegtünk. Egy nehéz mérkőzés kerekedett belőle, de a lényeg, hogy nyertünk és ezzel bebiztosítottuk az U20-as csapat számára az I. osztályú tagságot. A mai napon minden másodlagos volt, a célt teljesítettük és ez a legfontosabb. Ingyen és könnyen nem adnak semmit, megdolgoztunk a sikerért és megoldottuk a feladatot.
    – Fegyelmezetlen játékot mutattunk, de az eladott labdák és a kihagyott ziccerek ellenére így is sikerült megnyugtató előnyt szereztünk a szünetre – mondta a találkozó után Szabó Aida. – A fordulás után nem tudtuk a saját játékunkat érvényesíteni, ugyanakkor a hajrára összeraktuk és helyén volt a fókusz, így elhoztuk a fontos pontokat Dunaújvárosból.
    – Sok hibával kézilabdáztunk, ziccerek sokaságát hagytuk ki, így nem sikerült nagyobb előnyre szert tennünk – nyilatkozta Kriston Kíra. – A második félidőben szétesett a védekezésünk és a támadásunk egyaránt, amivel esélyt adtunk ellenfelünknek a zárkózásra és az egyenlítésre. A hajrában viszont mégis jobbnak bizonyultunk. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában