Kajak-kenu

2025.04.17. 12:07

Világsztár evez a Desedán

Az ország, sőt a világ egyik legkiválóbb maratonistája készül a Desedán. A kétszeres Világjátékok győztes Kiszli Vanda három napig evez az ország legnagyobb mesterséges víztározójánál.

A paksi Atomerőmű SE kiválósága, Kiszli Vanda szeretné tovább gyarapítani a már így is jelentős éremkollekcióját. A kajakos ennek érdekében utazott a kaposvári edzőtáborba, ahol társaival együtt három napig készül.
– A kaposvári verseny előtt két és fél napot készülünk a Desedán, az elsőn egyet, míg a többin kettőt edzünk, ezek során pedig felmérjük a pályát – mondta Kiszli Vanda, aki rajthoz áll az április huszonhatodikai Vígh Sándor Emlékversenyen, amelyen kivívhatja a Világjátékokon való szereplést.

Kiszli Vanda
Kiszli Vanda a Desedán készül
Fotó: Muzslay Péter

– Szeretném ebben az évben is megnyerni a versenyt, hiszen ez számomra azt is jelentené, hogy kijutottam a Világjátékokra – tette hozzá sportoló, aki az előző Vígh Sándor Emlékversenyen felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. – Egy kicsit változott a pálya az előző évihez képest, hiszen mielőtt a futószakasz előtt stég elé betettek egy terelőbóját, ami pozitívum, ugyanis eddig érdekesen lehetett megoldani a kiszállást.

Kiszli Vanda több nagy versenyen is rajthoz állna 

A maratonistákra három világverseny is vár ebben az évben. Kezdésként júniusban a portugáliai Ponte De Lima ad majd otthont az idei Európa-bajnokságnak.
– Az Európa-bajnokságra az országos bajnokság válogat majd – tudtuk meg Kiszli Vandától, aki természetesen szeretne rajthoz állni a kontinensbajnokságon, majd az augusztusi Világjátékokon is, melyet a Kínai Csengtungban rendeznek.
– Egyelőre csak az van a fejemben, hogy szeretnék kijutni a Világjátékokra, így csak a válogatóra koncentrálok – árulta el a sportoló.
Az évet az IFC maraton világbajnokság zárja majd, melyet ebben az évben Győrben rendeznek meg. A hazai pálya előnyt jelenthet a hazánk sportolói számára, így sok magyar éremre számíthatunk szeptemberben.

Kaposváron edzőtáborozik Kiszli Vanda
Fotó: Muzslay Péter

– A világbajnokság előtt is rendeznek válogató versenyt, melyen, ha kvalifikálom magam Győrbe, akkor ott egyéniben, a hosszútávon szeretnék majd jó eredményt elérni – mondta Kiszli Vanda, aki számára a desedai már a harmadik edzőtábor az évben, ugyanis a téli alapozáskor Tatán edzett, majd azt követte egy melegvizes felkészülés Olaszországban.

Az Atomerőmű SE többszörös világbajnoka, Kiszli Vanda mellett a szintén világbajnok Noé Bálint, az U23-as világbajnok Vajda Bence és Csépe Panna, illetve az egyetemi világbajnok Halmy Lőrinc és világbajnoki ezüstérmes Szántói-Szabó Tamás is a Desedán készül péntekig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában