2025.04.26. 21:10
Nagyatádon tudott nyerni a Somogysárd
A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi 25. fordulójában az összes mérkőzést szombaton játszották.
A szombati forduló meglepetéséről a Somogysárd gondoskodott, amely Nagyatádon tudott nyerni; a házigazda atádiak a hosszabbításban tudtak kozmetikázni a végeredményen. A Toponár a Barcsot verte fölényesen úgy, hogy tíz percnyi játék után még a vendégek vezettek 2–0-ra. A Juta a csere nélkül érkezett Csurgót ütötte ki, míg a Balatoni Vasas Bene Zsombor négy találatával – amely 35 perc alatt született – a Kadarkútot gyűrte le. A Marcali 3–1-re verte a Kaposmérőt. A két csapat együttesen öt alkalommal cserélhetett volna, de végül egyik gárda sem cserélt; a házigazda Marcali csak az utolsó percekben biztosította be a győzelmét. A teljes képhez tartozik, hogy a toponári Decsi Richárd és Fila József triplázott, a jutai Keczeli Krisztián és a csereként érkezett Vadas Zalán pedig duplázott, akárcsak a nagyatádi Dekanics Márk.

A 25. forduló eredményei
Toponár–Barcs 6–2 (3–2)
Toponár. Vezette: Balikó Z.
Toponár: Czebei Á. – Pető T., Ivusza T. (Tóth V. a 78. percben), Kovács P. (Szenánsza N. a 81. percben), Ivusza G., Laczkó D., Fila J., Decsi R., Neubauer M., Gelencsér G., Balogh M. (Szulimán M. a 74. percben). Játékosedző: Ivusza Gábor.
Barcs: Tatai L. – Orsós I., Horváth M., Mangult N., Orsós Sz. (Beluzic M. a 74. percben), Lantos Z., Tompa I., Schenker T. (Bencsik S. a 80. percben), Gyaja B., Kulcsár G. (Kocsis P. a 62. percben), Niklai P. Játékosedző: Androsics András.
Gólszerzők: Lantos Z. (az 5. percben), Schenker T. (a 10. percben), illetve Fila J. 3 (a 25. percben, a 35. percben és a 46. percben), Decsi R. 3 (a 41. percben, az 55. percben és a 86. percben).
A Toponár ifjúsági csapata szabadnapos volt.
Juta–Csurgó 5–1 (1–0)
Juta. Vezette: Erdelecz J.
Juta: Vajda P. (Barna S. a 81. percben) – Jovánczai Á., Horváth Zs. (Pap M. a szünetben), Sólyom G., Mozsgai G., Magyar M., Keczeli K., Bebics B. (Vadas Z. a szünetben), Varga D., Zentai A., Tamás L. Játékosedző: Jovánczai István.
Csurgó: Herman B. – Dobos B., Szecsődi R., Beke Bálint, Dobri T., Radák M., Pál F., Szöböllődi B., Csonka P., Dömötörfy B., Millei B. Edző: Beke Lajos.
Gólszerzők: Keczeli K. 2 (a 33. percben és a 90. percben), Vadas Z. 2 (az 57. percben – 11-esből és a 63. percben), Magyar M. (a 79. percben), illetve Millei B. (az 50. percben).
A Csurgó ifjúsági csapata szabadnapos volt.
Balatoni Vasas–Kadarkút 4–0 (1–0)
Siófok-Balatonkiliti. Vezette: Agócs Á.
Balaton Vasas: Bagi B. – Hutvágner Sz., Szalai K., Gosztonyi G., Bene Zs. (Szarka L. a 77. percben), Czompó-Papp K. (Ophoven P. a 86. percben), Horváth B., Schütz D., Beke A, Y. Yondo, E. Oyedeji (Kovács J. a 80. percben). Edző: Vida András.
Kadarkút: Strublics J. – Simon R., Jakabfi M. (Kampf R. a szünetben), Kurdi B., Ferenczi M. (Boros T. a szünetben), Melicz R., Balog Á., Vangyia A., Elmont A. (Sárközi K. a 62. percben), Patak B., Kovács G. Edző: Pintér Gergő.
Gólszerző: Bene Zs. 4 (a 36. percben, a 46. percben, az 52. percben és a 71. percben).
Marcali–Kaposmérő 3–1 (1–0)
Marcali. Vezette: Tóth B.
Marcali: Képíró K. – Kiss K., Balogh L., Varga D., Bradics T., Klotz Á., Mészáros D., Szabó D., Kollár M., Czobor D., Péterfi Á. Edző: Virág Krisztián.
Kaposmérő: Buchenauer A. – Rákosa J., Balogh R., Szépes M., Zalivadnij P., Csatos B., Iványi B., Nagyhegyesi N., Kántor P., Mátés B., Fábián B. Edző: Prucsi Mikós.
Gólszerzők: Bradics T. (a 19. percben), Szabó D. (a 86. percben), Balogh L. (a 90+1. percben), illetve Mátés B. (a 66. percben – 11-esből).
Nagyatád–Somogysárd 2–3 (0–1)
Nagyatád. Vezette: Takács M.
Nagyatád: Imrei R. – Kovács K., Kollár D., N. Vrban, Fülöp F., Horváth P. (Horváth M. az 58. percben), Koósz Á., Pákai G., Dekanics M., Horváth F., Csikós Á. Edző: Papp Zoltán.
Somogysárd: Szilágyi B. – Orbán R. (Kakatics B. a 75. percben), Márton Cs. (Nagy K. a 84. percben), Szalai N., Kulcsár K. (Dömötör D. az 56. percben), Nagy A., Terestyényi A., Herzsenyák Á., Halász R., Nagy Z., Kreizer Zs. (Pap D. a 89. percben). Játékosedző: Kulcsár Kristóf.
Gólszerzők: Dekanics M. 2 (a 66. percben és a 90+2. percben – utóbbit 11-esből), illetve Márton Cs. (a 39. percben), Szalai N. (az 59. percben), Kreizer Zs. (a 86. percben).
A Somogysárd ifjúsági csapata szabadnapos volt.
Balatonkereszúr–Tab 0–2 (0–0)
Balatonkeresztúr. Vezette: Czár K.
Balatonkeresztúr: Egyed B. – Bartha M. (Horváth D. a 69. percben), Horváth M., dr. Gelencsér A., Papp K. (Papp Á. a 87. percben), Olti Á. (Bogdán T. a szünetben), Kozma M. (Pas D. a 76. percben), Suchmann D., Buzsáki B. (Bakos P. a 79. percben), Pénzár M., Nagy P. Játékosedző: dr. Gelencsér András.
Tab: Nyul B. – Szabó Á., Kaveczki B., Ladiszlai K., Réder L., Süveggyártó D. (Németh D. a 73. percben), Tábori B. (Teplán L. a 76. percben), Magas V. (Kleiber Z. a 88. percben), Vida A. (Kis Z. a 69. percben), Tábori T. (Pretz G. a 78. percben), A. Scsemelinszkij (Kecskés B. a 37. percben, A. Scsemelinszkij a 85. percben). Játékosedző: Ladiszlai Krisztián.
Gólszerzők: Réder F. (a 68. percben), Tábori T. (a 72. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonkeresztúr–Tab 1–6 (0–3).
A Kaposfüred–Balatonlelle mérkőzést május 28-ára halasztották, míg a Nagybajom csapata szabadnapos volt.
A somogyi mesterlövészek
A góllövőlista élcsoportja: 1. Kollega Krisztián (Juta) 32 gól; 2. Horváth Péter (Nagyatád) 22 gól; 3. Juhász Ákos (Nagyatád) 21 gól; 4. Mészáros Dávid (Marcali) 20 gól; 5. Orsós Tamás Gábor (Balatonlelle) 18 gól; 6. Herzsenyák Áron (Somogysárd) 16 gól; 7. Millei Bálint (Csurgó) 15 gól; 8–9. (holtversenyben) Bene Zsombor (Balatoni Vasas) és Tompa István (Barcs) 14 gól; 10–12. (holtversenyben) Varga András Domonkos (Nagybajom), Márton András (Nagybajom) és Laczkó Dávid József (Toponár) 13–13 gól; 13. Hrabovszki Zoltán (Balatonlelle) 12 gól; 14. Horváth Milán (Balatonkeresztúr) 11 gól; 15. Körmendy Kevin Tamás (Balatonlelle) 9 gól; 16–17. (holtversenyben) Németh János Attila (Balatonlelle) és Kelemen Kevin (Balatonlelle) 8–8 gól; 18–20. (holtversenyben) Palkovics Tamás (Nagybajom), Jakabfi Martin (Kadarkút) és Réder Flórián (Tab) 7–7 gól.