Ulti

2025.04.14. 12:18

Vándorkupáért csatáztak az ultisok

– Rinya vándorkupa elnevezéssel első ízben rendeztek országosan meghirdetett ulti versenyt Nagyatádon – mondta Csamári János, ötletgazda, főszervező. Mivel országszerte több helyen is rendeztek hasonló versenyeket, így az ultisok a közelebbi rendezvényre neveztek, de így is szép számmal érkeztek Nagyatára, ahol a helyiek mellett barcsiak, szigetváriak, zalaegerszegiek, nagykanizsaiak, berzenceiek és fonyódiak is asztalhoz ültek, összesen ötvenkilencen. 5x18 osztásra volt idő egy-egy hatvan perces menetben. 

ulti
Összesen ötvenkilencen érkeztek az ulti versenyre
Fotó: Györke József

Csamári János elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első versenyt. Ludas László, Nagyatád polgármestere is úgy látta, hogy van érdeklődés az ulti iránt. A létszám alapján megállapította, hogy ennek a „sportágnak” is van, és reméli lesz rangja Nagyatádon is.

Szabó Vilmos (balra) a legjobb nagyatádi ultis 
Fotó: Györke József

Díjazták a legjobb ultisokat 

Az első három helyezett serleget is kapott az oklevél mellé, valamint a negyedik és ötödik helyezett is kapott az oklevélhez egy-egy pakli kártyát. A legügyesebb nagyatádi Szabó Vilmos lett. Szintén serleget kapott az oklevél mellé. Első lett Páva Ferenc, 2. Nagy István, 3. Lázár Béla, 4. Géczi Lajos, 5. Herencsár Ferenc

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában