2025.05.09. 12:08
Belekapaszkodna a Fino Kaposvár az utolsó szalmaszálba
Szombaton 19.45 órakor Székesfehérváron a VOK-csarnokban folytatódik a férfi röplabda bajnoki döntő.
Az egyik fél három győzelméig tartó aranypárharcban 2–0-ra vezet az idei Magyar Kupa-győztes házigazda MÁV Előre SC-Foxconn csapata, vagyis ha nyernek, akkor ők a bajnokok (is). A Fino Kaposvár együttesének szó szerint ez jelenti az utolsó szalmaszálat, amibe belekaszpaszkodhat.

A második kaposvári találkozót igazából nem a MÁV Előre SC nyerte meg, hanem mi veszítettük el. Ha tudunk tanulni a hibáinkból, akkor igenis lehet keresni valónk Fehérváron. Hazai környezetben szeretnének bajnokok lenni, vagyis a nyomás rajtuk lesz. Ezt kell kihasználni, na meg persze az első pillanattól egészen az utolsóig maximális koncentrációval és fegyelmezettséggel játszani.
Fordított már bajnoki döntőben a Fino Kaposvár 0–2-es hátrányból
Egyébként korábban három bajnoki döntőben is megtörtént, hogy a kaposváriak 0–2-ről tudtak fordítani. 2001-ben a Dunaferr SE, 2015-ben a Kecskeméti RC, majd két évvel később a Bp. Pénzügyőr SE húzta be a finálé első két meccsét, a legvégén azonban mégis mi ünnepelhettünk. Kívánjuk és nagyon szorítunk azért, hogy ez idén is így legyen.