E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.

2018.05.23. 21:45

A kaposváriaké a kilencedik hely

Az idősebb Berta József irányította Kaposvári VK társulata szerezte meg végül a kilencedik helyet, miután a mindent eldöntő szerda esti pécsi találkozón a harmadik negyedben faképnél hagyta a házigazdákat, s végül négy góllal nyert.

Fenyő Gábor

A házigazda pécsiek kezdtek ugyan jobban, ám az első negyed utolsó percében a vendég somogyiak kétszer is bevették ellenfelük kapuját – előbb a montenegrói légiós Nikola Giga váltotta gólra az ötméterest, majd bő fél perccel később Juhász-Szelei Norbert szaggatta a hálót –, így döntetlenre hozták az első etapot. A második negyedet már a kaposváriak uralták, s egy gólos előnnyel vonulhattak rövid pihenőre. Szünet után aztán nemes egyszerűséggel állva hagyta ellenfelét az idősebb Berta József vezette Kaposvári VK társulata, miután egymás után négyszer is betaláltak, s a tetemesnek tűnő előnyből négy gólnyi a végére is megmaradt. A végeredményt a csereként érkezett Németh Levente állította be, aki 11 másodperccel a vége előtt vette be a pécsi kaput.

Négy nappal korábban a párharc második felvonásán eldőlt, hogy ebben az évben megőrizte hazai veretlenségét a Kaposvári VK alakulata. Szerdán este Pécsen az is véglegessé vált, hogy a kaposvári együttes zárja a kilencedik helyen a bajnoki sorozatot, míg a Pécsi VSK-Mecsek Füszért együttesének a 10. hely jutott.

Pécsi VSK-Mecsek Füszért–Kaposvári VK 6–10 (2–2, 1–2, 1–4, 2–2)

Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda. V.: Csizmadia Zs., Berki A.

Pécsi VSK-Mecsek Füszért: Józsa O. – Lajkó (2), Szatmári (2), Csacsovszky E. (1), Csacsovszky A., Horváth Zs., Chilkó. Csere: Szőke (kapus), Krizsán (1), Csaba M., Safrankó, Rakonjac, Opacak, Mijic. Vezetőedző: Lukács Gergely.

Kaposvári VK: Krémer – Juhász-Szelei (3), Kovács O. (2), Giga (2/1), Vindisch (1), Dobos D., Tóth K. Csere: Lukács Á. (1), Németh L. (1), Varga Zs., Palotás S., Pataki, Sántavy. Vezetőedző: idősebb Berta József.

Emberelőnyös helyzetből született gólok: 12/2, illetve 8/2. Akciógólok: 4, illetve 7. Ötméteresek: –, illetve 1/1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában