galéria!

2018.02.23. 21:22

Megint odasóztak a Vasasnak a kaposváriak

Akárcsak három hónapja a bajnoki alapszakaszban, a felsőházi rájátszásban is elverte hazai pályán a Zarka Péter vezette 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese a Bp. Vasas-Óbuda csapatát.

Fenyő Gábor

Már a nyitójátszmában történtek alapján érezni lehetett, hogy nem számíthat túl sok jóra kaposvári fellépésén a nagy múltú Vasas-Óbuda. Végig jól játszott az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem társulata, s az első felvonásban különösen Horváth Alexandra és a szerb légiós Nevena Iricanin volt ellenállhatatlan.

 

A második szettet a vendég fővárosiak kezdték jobban, ám a vége a brazil légiós Debora Ribeiro Araujo vezényelte házigazdáké volt, akik a második játszmalabdájukat váltottak győzelemre. Amúgy ebben a felvonásban is nem egy hosszú és látványos labdamenet végén örvendezhetett a publikum, lévén ezeket rendre a házigazdák fejezték be. A liberó szerepkörében ténykedő Csitári Virág számára most sem volt elveszett labda: egy alkalommal úgy próbált menteni magát nem kímélve, hogy véletlenül „elütötte” az egyik labdaszedő kislányt.

– Az igazán profi játékos ilyenkor visszajön, s oda adja a mezét... – jegyezte meg a lelátón egy szurkoló. Sokan vevők lettünk volna erre a pillanatra, ám érthető okokból (sajnos) el kellett tekintenünk tőle.

A harmadik, utolsó játszmára láthatóan nagyon megroggyant a Vasas, amelyet könyörtelenül kihasznált a Zarka-csapat. A kaposváriak többször is áttörhetetlen falat húztak a hálónál, ráadásul a két center, Leidgeb Noémi és a csapatkapitány Sitkey Mariann a támadásokból is kivette a részét. Fábián Fanny jó karmester módjára remekül dirigálta a társaságot, a mezőny legponterősebb játékosa, Debora Ribeiro Araujo pedig – csak az utolsó szettben nyolc pontot jegyzett – ismét főszerepet kért. A 74 percig tartó mérkőzést Leidgeb Noémi irgalmatlan „takarója” zárta le.

A teljes képhez tartozik, hogyha a szettek végén nem enged ki a házigazda kaposvári társulat, még nagyobb is lehetett volna a két csapat között a különbség. Amúgy nagyon nagy lehet a baj a Vasasnál, lévén a meccs után többeknél is eltörött a mécses, míg a többiek kezükbe temetve az arcukat néma csendben ültek a játéktéren hosszú perceken át.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–Bp. Vasas-Óbuda 3–0 (21, 24, 17)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 400 néző. V.: Horváth M., Adler.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Fábián F. (2), Iricanin (9), Sitkey (5), Horváth A. (12), Araujo (14), Leidgeb (10). Csere: Csitári V. (liberó), Harmath (–), Háfra (1). Vezetőedző: Zarka Péter.

Bp. Vasas-Óbuda: Durst (3), Török K. (9), Bodovics (–), Németh A. (4), Kostalenská (13), Haneline (12). Csere: Juhár (liberó), Capelli (1), Papp O. (4). Vezetőedző: Jókay Zoltán.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 2–0, 3–2, 6–2, 6–7, 10–9, 15–10, 20–15, 21–20, 25–21 (24 perc).

2. játszma: 0–2, 3–5, 8–10, 11–11, 15–13, 19–13, 20–15, 21–19, 22–23, 24–23, 26–24 (27 perc).

3. játszma: 5–3, 10–5, 15–8, 20–11, 25–17 (23 perc).

Fenyő Gábor

Háfra Dominika visszatért

Majd három hónapja, 2017 december 2-én szenvedett súlyos sérülést a Vasas-Óbuda elleni hazai bajnokin – azt a meccset 3–1-re húztuk be – Háfra Dominika. Melyik csapat ellen térhetett volna vissza a pályára, mint a fővárosi piros-kékek ellen? A harmadik szettben egy nyitás erejéig küldte a pályára Zarka Péter, amiből aztán három lett, ráadásul a harmadik csak úgy a mihez tartás végett ász volt. Emlékezetes visszatérés volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában