Labdarúgó NB II.

2017.09.24. 18:59

Megszületett a Vác első idegenbeli sikere

Újabb gyenge produkcióval rukkoltak elő a siófokiak, akik a Váccal szemben is alulmaradtak hazai pályán. Hat hazai meccsen eddig négy pont és három rúgott gól a mérleg…

Kit fognak megverni a siófokiak, ha Vácot nem hazai pályán? Ideális ellenfélnek tűntek az utóbbiak, hisz idegenben még nyeretlenek voltak, gólt is csak egyet szereztek. Siófokon aztán megszületett az első sikerük és nem ráadásul nem is érdemtelenül. Már az első félidőben lerendezhették volna a meccset, ám gólt a sok helyzetük ellenére egy egy felívelt szabadrúgásból szereztek, vagyis helyzet nélkül. A másik oldalon Petneháziék semmi veszélyt nem jelentettek Halasi kapujára. A fordulás után a cserék kétségtelenül jót tettek a balatoniaknak, akik végre ötvenöt perc után a váci kapuig is eljutottak, sőt Tóth lapos kísérlete után a 76. percben a kapufát is eltalálták. Ahogy közeledett a találkozó vége, úgy vált egyre inkább „nyíltabbá” a hazaiak játéka, amit kihasznált a Vác és Balajti góljával megnyerte a találkozót. Horváth Károly vezetőedző a legutóbbi hét végén arra panaszkodott, hogy játékosai képtelenek akciógólt szerezni, tessék Siófokon ez is sikerült nekik.

A balatoniak a vereséget elsősorban értékelhetetlen első félidei teljesítményüknek köszönhetik, ami ennél is rosszabb a váciak „akaratban” is ellenfelük fölé nőttek, úgy tűnt nekik fontosabb ez a három pont, mint a házigazdáknak, akik menetelnek a harmadosztály felé.

 

BFC Siófok–Vác FC 0–2 (0–1)

Siófok, 150 néző. Vezette: Bogár G.

BFC Siófok: Tajti – Szilágyi, Lorentz, Fehér, Hidvégi (Tóth B. 46.p) – Gál, Lázár (Elek 46.p) – Nagy D., Petneházi, Farkas N. – Senic (Kovács D. 62.p). Edző: Disztl László.

Vác: Halasi – Horváth Cs., Szabó N., Króner, Gulyás – Tóth G. – Kákonyi, Zsolnai, Nagy R. (Burány 75.p), Major (Durso 55.p) – Balajti (Havasi 90.p). Edző: Horváth Károly.

Gólszerző: Króner 24., Balajti 79. perc.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában