Labdarúgó NB III. Nyugati csoport

2017.08.19. 19:39

Nagy Krisztián vezérletével nyert a Rákóczi

Az NB III. Nyugati csoportjának második fordulójában a Dunaharaszti MTK otthonában vendégszerepelt a Kaposvári Rákóczi FC együttese. A somogyi zöld-fehérek már az első félidőben, Nagy Krisztián duplájának is köszönhetően, háromgólos előnyre tettek szert, amivel megszerezték első győzelmüket ebben a szezonban.

Dunaharaszti MTK–Kaposvári Rákóczi FC 0–3 (0–3)

Dunaharaszti, 100 néző. V.: Kátai (Márkus, Katona).

A kaposváriak nem bizonyultak jó vendégnek, hiszen már az első percben magukhoz ragadták az irányítást. Sokkal dinamikusabban futballoztak, mint a házigazdák, s ennek már a nyolcadik percben meglett az eredménye, amikor Nagy Krisztián adott remek passzt Sóron Tibornak, aki közelről passzolt a hálóba (0–1). A folytatásban is a kaposváriak támadtak többet, s egy nagyon hasonló szituáció után az előnyüket is megduplázták. A gólpasszt ezúttal Andorka Péter, míg a gólt Nagy Krisztián jegyezte (0–2). A kaposváriak szőke középpályása a szünet előtt ismét bevette a dunaharasztiak kapuját, akárcsak az első találatánál, ezúttal is jobbról a jobb alsóba lőtt (0–3).

A második félidőben is folytatódtak a kaposvári rohamok, a hazaiak néhol egy-egy kontra után próbáltak veszélyeztetni, de nem sok sikerrel. Bár számos helyzet adódott Artner Tamás csapata előtt, újabb gólt már nem sikerült szerezniük. A Rákóczi végig magabiztosan és tetszetősen futballozva gyűjtötte be a három pontot a Dunaharaszti otthonában.

Dunaharaszti MTK: Gatyel – Bíró, Rétsági, Nyéki, Márton D. – Gacsal (Farkas P., 63. p.) – Mészáros D. (Kovács G., 70. p.), Rusvay, Mendebaba (Rebecsák, 81. p.), Dallos – Szenes. Vezetőedző: Króner Péter.

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Ur, Bakos, Lakatos G. (Kollega K., 83. p.) – Vachtler, Nagy K. (Ivancsics, 70. p.), Ludánszki, Szakály A., Hadaró – Andorka, Sóron (Herzsenyák, 85. p.). Vezetőedző: Artner Tamás.

Gólszerzők: Sóron Tibor (8. p.), Nagy Krisztián (34. és a 40. p.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában