női kézilabda

2018.09.21. 15:09

Nem lehet hibázni a rivális érdiek ellen

A váciak elleni hazai vereség után újabb rangadó következik, a legutóbbi szezonban harmadik Érdet fogadja a Siófok KC szombaton 18 órakor. A képlet egyszerű; akárhogy is, de nyerni kell!

Keszthelyi Zoltán

Nincs rájátszás, így egy a Vác után egy újabb rivális elleni hazai vereséggel nagyon nehéz helyzetbe hozná magát a Siófok, legalábbis a bajnokságot illetően. A szezon persze hosszú és a magyar, illetve a nemzetközi kupában is lehet maradandót alkotni, ám bosszantó lenne, ha a hazai pontvadászatban szőtt merész álmoknak már szeptemberben vége lenne. A nemzetközi kupára visszatérve épp a Vác lesz a somogyiak ellenfele és ahelyett, hogy elvették volna a piros-kékek kedvét a párharctól, hanem épp ellenkezőleg, elhitették velük, hogy lehet esélyük.

Az érdiek ellen viszont nem lesz könnyű begyűjteni a két pontot, talán nem túlzás azt mondani; Szabó Edina edző tanítványai mumusai a balatoniaknak. Utoljára 2016 májusában verték őket, pedig azóta hétszer is összecsaptak. Legutóbb a Magyar Kupa elődöntőben, ami igen fájó emlék, hisz hetesekkel nyert és jutott döntőbe akkor a párharc toronymagas esélyesének számító Érd. A csapatból többen is emlékezhetnek erre, amiért most végre lehetőségük lesz revánsot venni. A bajnoki bronzérmet viszont a balatoniak épp ellenük szerezték meg Imre Vilmos irányításával hat éve, ami a klub történetének eddigi legnagyobb sikere.

Sok emlékezetes párharcnak köszönhetően mára az érdiek elleni meccsek kiemelt fontossággal bírnak, ráadásul még a két klub múltja is hasonló, hisz a balatoniaknak ez a tizedik, az érdieknek pedig a kilencedik szezonjuk az élvonalban. Hogy érdi oldalon is hasonlóan gondolják, azt jól jelzi, hogy megtelt a szurkolói buszuk a siófoki vendégjátékukra. Minden adott lesz tehát egy izgalmas, színvonalas mérkőzéshez, melyből remélhetőleg Nze Minkóék kerülnek ki győztesen. Főleg most, amikor Érden vannak gondok, elég csak a klub vezetőinek lemondására gondolni, miután a polgármester kirúgta az ügyvezetőt, de a csapat körül sincs minden rendben. Signaté együtt edz a társakkal mégsem játszik, sőt a játékengedélyét sem váltotta ki a klub.

A pályán viszont úgy tűnik, mintha minden rendben lenne; háromból hármat nyertek. Legyőzték például Vácot hazai pályán harmincat lőve, melyből Krpez hetet, Kovecevic ötöt, Kiss Nikolett hatot, Lavko pedig ötöt vállalt. Hiába távozott tehát a nyáron Klivinyi, Roberts, Bulatovics vagy épp Gonzalez Siófokra, akinek bizonyára ez nem csak egy meccs lesz a sok közül, még így is bőven akad minőségi játékos a keretükbe, melyhez Szabó sérülése miatt Simon is csatlakozott legutóbb a NEKA együttesétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában