ökölvívás

2018.01.17. 15:47

Öt bunyósunknak tavasszal és ősszel is aranyba vésték a nevét

Bár a korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon nem igazán jött ki a lépés 2017-ben a somogyi bunyósoknak, a többi rangos külföldi versenyen – na meg az őszi országos bajnokságokon, valamint még tavasszal a diákolimpián – rendre felküzdötték magukat a dobogóra.

Fenyő Gábor

– Négy somogyi bunyós is érdekelt volt tavaly a korosztályos Európa-, illetve világbajnokságokon.

– Júliusban a bolgár fővárosban, Szófiában rendezett női Európa-bajnokságon az ifjúságiaknál Petrovics Gabriellát és Károlyi Gabriellát (mindketten Ring SC Kaposvár), a junioroknál pedig Matesz Viktóriát (Kaposvári Nehézatlétikai SE) szólították ringbe – mondta Vajmi Csaba, a Dél-Dunántúli Régió szakmai vezetője, egyben a Ring SC Kaposvár elnöke és vezetőedzője. – Bogdán Krisztián (Kaposvári Nehézatlétikai SE) októberben Törökországban, Antalyában az ifjúsági Európa-bajnokságon mutathatta meg magát. Petrovics Gabriella novemberben Indiában, Guwahatiban az ifi világbajnokságon is érdekelt volt, amely egyben kvalifikációs verseny is volt az ifjúsági olimpiára. Sajnos, mindannyian az első fellépésük után búcsúztak.

– Más rangos nemzetközi versenyeken viszont felállhattak a dobogóra.

– Az előbb említett országok mellett még Írországban, Lengyelországban, Azerbajdzsánban, Ukrajnában, Szerbiában és Csehországban voltak érdekeltek a somogyi bunyósok, s mindenhol jutott érem.

– Érdekes évet zárt a junior Európa-bajnok Petrovics Gabriella.

– Feltűnő volt, hogy a bal kezét nem igazán használja, mintha nem merne vele erőset ütni. Aztán kiderült, hogy mi a baj: az egész évet ínszakadással edzette és versenyezte végig. A jövő héten pénteken műtik majd a bal vállát a tatai sportkórházban. Bízunk benne, hogy gyorsan felépül, hiszen nagy feladatok várnak rá. Az indiai ifjúsági vb ugyan nem jött össze, de még kvalifikálhatja magát az argentin fővárosban, Buenos Airesben rendezendő ifjúsági olimpiára.

– Hol tartják az évnyitót?

– Február elején a fővárosban a hagyományos ifjúsági Énekes István emlékversenyen. Rá egy hétre aztán Nagyberkiben zúgnak majd a pofonok, mivel előrehoztuk a hagyományos Szalacska Kupát.

– Miért kellett előrehozni?

– Mert most márciusban lesz Debrecenben a több mint hat évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi Bocskai István emléktorna, s nem lett volna szerencsés, ha a kettő ütközik.

Ez volt 2017: nyolc arany az ob-król, hét a diákolimpiáról

Országos bajnokságok

Aranyérmesek (8)

Serdülők. Bogdán Dorina – 38 kg (Ring SC Kaposvár), Horváth László – 56 kg (Ring SC Kaposvár); Jozó Csenge – 50 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület).

Juniorok. Kovács Dominika – plusz 80 kg (Lelle Fitness és Küzdőport Egyesület); Lakatos Zsolt – 52 kg (Ring SC Kaposvár), Györei Barnabás – 70 kg (Ring SC Kaposvár).

Ifjúságiak. Petrovics Gabriella – 75 kg (Ring SC Kaposvár); Matesz Viktória – 57 kg (Kaposvári Nehézatlétikai SE).

Ezüstérmesek (6)

Serdülők. Székely Áron – 44,5 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület).

Juniorok. Séta János – 80 kg (Kaposvári Nehézatlétikai SE).

Ifjúságiak. Károlyi Gabriella – 54 kg (Ring SC Kaposvár); Lakos Regina – 69 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület), Lakos Kamilla – 75 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület); Bogdán Krisztián – 60 kg (Kaposvári Nehézatlétikai SE).

Bronzérmesek (9)

Serdülők. Koloszár Valentin – 40 kg (Ring SC Kaposvár), Balog Viktor – 48 kg (Ring SC Kaposvár), Légrádi Ramszesz – 65 kg (Ring SC Kaposvár), Balog Mihály – 65 kg (Ring SC Kaposvár), Sárközi Márk – 68 kg (Ring SC Kaposvár).

Ifjúságiak. Mislai Kristóf – 60 kg (Ring SC Kaposvár); Dévényi Dominik – 64 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület), Kertész Dávid – 64 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület).

Felnőttek. Kálazi Mária – 48 kg (Ring SC Kaposvár).

Diákolimpia

Aranyérmesek (7)

Serdülők. Bogdán Dorina – 38 kg (Ring SC Kaposvár); Kovács Alexandra – 48 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület), Jozó Csenge – 50 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület).

Juniorok. Lakatos Zsolt – 52 kg (Ring SC Kaposvár), Györei Barnabás – 70 kg (Ring SC Kaposvár); Matesz Viktória – 63 kg (Kaposvári Nehézatlétikai SE); Táskai Sára – plusz 80 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület).

Ezüstérmesek (3)

Serdülők. Vörös Sára – 60 kg (Ring SC Kaposvár).

Juniorok. Kruppai Imola – 54 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület); Kovács Dominika – plusz 80 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület).

Bronzérmesek (3)

Serdülők. Nagy László – 46 kg (Ring SC Kaposvár); Székely Áron – 41,5 kg (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület).

Juniorok. Ignácz Bálint – 62 kg (Juta Ring SC).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában