RÖPLABDA NB I./FÉRFIAK

2017.11.17. 17:04

Rangadókra hangoltak a röpisek

 Nem akármilyen sorozat előtt áll a Fino-Kaposvár társulata: két hét alatt öt fellépés – na meg rengeteg utazás – vár a Demeter-seregre, s ebből csak egy találkozón, a Sümeg elleni derbin lehet majd kicsit lazítani.

Fenyő Gábor

Az igencsak feszes sorozat vasárnap 17 órakor veszi kezdetét Kecskeméten. A szerb mester, Szasa Nedeljkovics irányította kecskeméti együttest erősíti két ex-kaposvári röplabdázó, az ütőgép Dávid Zoltán és a liberó Deák Márk. Komoly tervekkel vágtak neki az idei bajnoki sorozatnak, bár két vereséget már begyűjtöttek: legutóbb Kazincbarcikán maradtak alul.

– Én kértem, hogy a Kodályban edzhessünk. Magasabb, mint a sportcsarnok: jobban tudjuk gyakorolni a nyitásfogadást, merthogy az döntő lesz. Ami pedig ifjabb Nagy Pétert illeti, nem akarom erőltetni. Ha úgy alakul és szükség lesz rá, beszáll – mondta Demeter György, a Fino-Kaposvár mestere.

Három nappal később, szerdán a Challenge Kupában is bemutatkozik a Fino, amikor is 18.30 órakor a szlovák Nyitra lép majd fel a somogyi megyeszékhelyen. A vasárnap-szerda terminusnál maradva a hétvégén újabb hazai következik; a Sümeg elleni derbit vasárnap 17 órakor játsszák.

Az utána következő héten viszont „ingázni” fog a csapat. Szerdán 18 órakor játsszák Nyitrán a Challenge Kupa visszavágóját, vasárnap pedig Kazincbarcika felé veszik az irányt; ez a rangadó vezeti fel a decembert. Idén a Vegyész RC is bejelentkezett a bajnoki címért, amely többek között a külföldön is légióskodott Szabó Dávidot, valamint az egykoron a kaposváriakat erősítő Mészáros Dömötört és Juhász Pétert is a soraiban tudhat. Az eddigi nyolc bajnokijukat mind behúzták, s csupán egyetlen szettet engedtek át a Kecskemétnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában