RÖPLABDA NB I./NŐK

2018.02.17. 20:30

Túl csípős volt a csabai

Nagyon csípős csabait fogott ki szombaton este az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem társulata. A bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Linamar-Békéscsabai RSE ellen a játszmanyerésre sem volt esélye a házigazda somogyiaknak.

Fenyő Gábor

Három null ide. Legalábbis nagyon remélem – mondta a találkozó előtt az egykori 37-szeres válogatott hálóőr, az 1984/1985-ös szezonban egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt Videoton kapusa, az 58 éves Disztl Péter, aki családi indíttatásból a békéscsabai együttes egyik nagy szurkolója.

Reménykedtünk benne, hogy nem így fog történni, ám sajnos igaza lett.

A nyitójátszmában mintha túlságosan is megilletődötten kezdtek volna a házigazdák – vagy a Békéscsaba volt nagyon jó –, de tény, hogy csak loholtunk a vendégek után. Hiába láttunk ezúttal is odaadó mezőnymunkát a kaposvári hölgyektől, a jól záró csabai blokk ellen nem volt esélyük. A nyitójátszma vége felé aztán az egészen addig hibátlanul játszó viharsarki együttes többször is rontott, így valamelyest sikerült kozmetikázni az eredményen.

 

A folytatásban aztán már a szett elején öt pontos előnyre tett szert a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Linamar-Békéscsabai RSE, amelyből több válogatott játékos is hiányzott. Szpin Renáta könyöksérüléssel bajlódik, míg Dobi Edinát és Bodnár Dorottyát pihentette az olasz mester, Alberto Salomoni. Mind nagyobb lett a különbség a két csapat között, lévén a békéscsabaiak horvát és montenegrói ütőgépét, Lucija Mlinart, valamint Ksenija Ivanovicsot képtelenség volt tartani.

A harmadik, utolsó felvonásban egészen a szett közepéig tartotta a lépést az 1. MCM-Diamant – a házigazda somogyiak többször is átvették a vezetést –, utána viszont ellépett a csabai társulat. Ebben a játékrészben is láthattunk látványos, hosszú labdameneteket, amelynek a végén rendre a vendégek örülhettek, akik végül 64 percnyi játék után tettek pontot a kaposvári fellépésük végére.

Folytatás a jövő héten, pénteken 18 órakor ismét hazai pályán a Bp. Vasas-Óbuda ellen.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–Linamar-Békéscsabai RSE 0–3 (–18, –16, –18)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 350 néző. V: Halász T., Ujházi.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Fábián F. (–), Iricanin (9), Harmath (4), Horváth A. (3), Araujo (7), Leidgeb (7). Csere: Csitári V. (liberó), Sitkey (–), Szívós I. (–), Lutter L. (–), Kanizsai (–). Vezetőedző: Zarka Péter.

Linamar-Békéscsabai RSE: Koseková (–), Ivanovics (13), Nagy E. (11), Fresco (9), Mlinar (19), Pekárik (6). Csere: Molcsányi (liberó), Szedmák (–). Vezetőedző: Alberto Salomoni.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 0–2, 3–5, 6–10, 7–15, 10–19, 15–19, 18–25 (21 perc).

2. játszma: 0–5, 5–10, 8–15, 11–15, 13–20, 14–24, 16–25 (21 perc).

3. játszma: 3–2, 3–5, 6–5, 10–8, 10–10, 11–13, 12–15, 16–20, 16–24, 18–25 (22 perc).

Zarka Péter: – Nem adott esélyt a bajnok Csaba. Türelmetlenek voltunk, siettettük a támadások befejezését, amit a rutinos ellenfelünk könyörtelenül kihasznált, s végül ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert.

Alberto Salomoni: – A mérkőzés elejétől kezdve egészen a végéig jó ritmusban játszottunk. A nyitójátszmában nagyon jól blokkoltunk, a második szettől pedig a nyitásfogadásunk is jól működött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában