Kosárlabda NB I. A csoport – Galéria

2017.11.18. 22:00

Vereség, folyamatosan

Zsinórban negyedik vereségét szenvedte el a Kaposvári KK, amely a Pécsi VSK-Veolia együttesétől kapott ki hazai pályán a férfikosárlabda NB I./A csoportjában.

Kun Zoltán

Mindkét együttes számára nagyon fontos volt a szomszédvári rangadó, a pécsiek két, a kaposváriak három vesztes meccs után szerettek volna javítani. Mindkét oldalon akadtak olyan játékosok, akik sérüléssel bajlódtak a találkozó előtti napokban, de a hetek óta maródi kaposvári Papp Péteren kívül végül mindenki csatasorba állt.

Nem várt közjáték vezette fel a meccset, miután a kaposváriak oldalán meghibásodott a gyűrűt tartó szerkezet. Közel háromnegyed óra alatt sikerült kicserélni a sérült gyűrűt, így jelentős, mintegy ötvenöt perces késéssel kezdődött a találkozó.

 

Öt perccel hét óra előtt végre feldobhatták a labdát, melyet Hendlein szerzett meg, az első pontokat pedig Ivosev jegyezte. A hazaiaknál Baki kezdett a nem teljesen egészséges Dunn helyett, így Evans irányított. Jól védekeztek a somogyiak, akik öt perc alatt öt pontot engedélyeztek a vendégeknek. A szerzett labdákból gyors akciókat is vezetett a hazai egylet, 14–5-nél pedig már időt is kért Csirke Ferenc vezetőedző a Pécsnek. Fel is zárkóztak a baranyaiak, akiknél Sarlija volt többször eredményes. Az első negyed Evans triplája miatt 22–16-tal zárult. Jól kezdte a második szakaszt a Kaposvári KK, amelyben Dunn is jó százalékkal célzott. A pécsieket Sarlija tartotta a tíz pontos határon, Budimir duplája után pedig Fekete Ádám edzőnek is akadt mondani valója. A legjobbkor jött Ivosev triplája, de Bidimirt nem tudták tartani a túloldalon. Folyamatosan csökkent a különbség, a félidő pedig 44–37-el zárult. Frissebben kezdett a szünet után a baranyai alakulat, de Ivosev és Dunn öt pontja megakadályozta az egyenlítést. Durham ekkor remekül szervezte csapata játékát és a pontszerzésből is kivette részét, 2+1-es akciója után már csak egy pont (53–52) volt a hazaiak előnye. Simon Kristóf triplájával már a baranyaiak tartottak előrébb, a pécsiek játékosa azonban egy ütközés után megsérült és átmenetileg el kellett hagynia a pályát. A kaposvári kispad ellen ítélt technikai után Durham, Simon és Dukics újabb találatai már hat pontosra hizlalták a vendégelőnyt. A hazaiak azonban nem adták fel és az utolsó percben Dunn büntetőivel 75–75-re egyenlítettek. Az utolsó találat Sarlija nevéhez fűződött, aki – a videobíró tanúsága szerint is még időben – győzelmet érő kosarat szerzett a pécsieknek.

Kaposvári KK–Pécsi VSK-VEOLIA 77–79 (22–16, 22–21, 13–21, 20–21)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Papp P., Ádám J., Pozsonyi L.

Kaposvári KK: Evans (3/3), Baki (8/6), Ivosev (23/6), Hendlein (10), Spica (5). Csere: Dunn (24/12), Blaskovits (4), Grebenár (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Pécsi VSK-VEOLIA: Durham (20), Supola (5/3), Budimir (12), Dukics (7/3), Sarlija (15). Csere: Simon K. (10/6), Demeter (3/3), Antóni (5/3), Harazin (2). Vezetőedző: Csirke Ferenc. Edző: Szentendrei Áron.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–0, 7. perc: 19–7, 12. perc: 31–19, 17. perc: 42–31, 22. perc: 46–44, 27. perc: 57–52, 32. perc: 60–60, 37. perc: 69–72. Kipontozódott: Supola (a 35. percben), Budimir (a 38. percben), Simon K. (a 40. percben). Jók: Ivosev, Dunn, illetve Sarlija, Budimir, Simon K., Durham.

Fekete Ádám: – Ez volt a negyedik vereségünk zsinórban, egyértelmű, hogy problémák vannak. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy több van ebben a csapatban. Köszönöm a szurkolók kitartó támogatását és elnézést kérek tőlük.

Csirke Ferenc: – Óriási gratuláció a fiúknak! Nagyon kemény meccset nyertünk Sikerült visszajönni a tíz pont feletti hátrányból is, végig volt tartásunk. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ennyien elkísértek minket és hazai pályát teremtettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában