interjú

2018.02.02. 17:04

Visszavágna a Komlónak a csurgói együttes

Bár a sérülések miatt nehezebb volt a csurgóiak felkészülése, de ennek ellenére gőzerővel készültek a szombati, 18 órakor kezdődő, Komló elleni meccsre, mert hazai pályán szeretnének visszavágni az őszi vereségért, és itthon tartanák a két pontot. Erről és a további tervekről kérdeztük Bencze Józsefet, a somogyiak vezetőedzőjét.

Huszár Hajnalka

– Nehéz kezdés után feljövőben volt az együttes, elkezdtek jönni az eredmények. Ezek alapján joggal gondoljuk, hogy sikerült rendezni a sorokat. Miként értékeli az első szakaszt?

– Valójában folytattuk a már megkezdett munkát, ami jó alap. Ez, és a bizonyítási vágy meghozta az eredményt, így elkezdtek jönni az eredmények is. Ennek ellenére voltak jobb és rosszabb mérkőzéseink, de a cél mindig a győzelem megszerzése volt. Szerettük volna kihozni magunkból a maximumot, de úgy gondolom, hogy bőven maradt még tartalék a játékosaimban. Van javítani valónk a csapat védekezésében. Bízom benne, hogy a tavaszi szezonban ezen a területen is javulunk, így keményebbek és hatékonyabbak leszünk.

– Mikor kezdte a csapat a felkészülést?

– Január második hetében kezdtük el a tartalmi munkát, addig mindenki egyénileg készült. 

– Minden játékos rendelkezésre áll, vagy vannak hiányzók?

– Sajnos vannak hiányzóink, Hanusz Egont még decemberben megoperálták, rá itt a szezon elején nem tudunk számítani. Többen kisebb sérüléssel, betegséggel bajlódnak, de ők a reményeink szerint a bajnokság kezdetére hadra foghatók. A felkészülés elején Jakub Mikita a szlovák válogatott összetartásán, míg Tóth Attila, Szeitl Erik, Jerebie Julian a B válogatottal készült és csak január közepétől csatlakoztak hozzánk. Új helyzet állt elő Jakub Mikita eligazolásával, de ez nem akadályozza a felkészülésünket. Régi-új játékos csatlakozik a somogyiakhoz Darko Pavlovics személyében, aki a Balmazújvárostól érkezik.

– Milyen milyen mérkőzésekkel készültetek a tavaszi szezonra?

– A bajnoki rajtig nagyon rövid idő állt a rendelkezésünkre, így csak három edzőmérkőzés szerepelt a programunkban. Ennek keretében két alkalommal a horvát RK NEXE  és egyszer a szlovén Maribor csapatával mérkőztünk meg.  A mérkőzések sok tanulsággal szolgáltak, remélem ezek segítenek, hogy bajnoki találkozókon a legjobb arcunkat mutassuk.

– Milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

– Mint edző arra törekszem, hogy minden mérkőzésre a legalaposabban felkészítsem a csapatomat. Természetesen szeretnénk minél több mérkőzésen győztesen elhagyni a küzdőteret, de ez nem lesz könnyű. Ebben az évadban nem lesznek olyan találkozók, amelyre előre borítékolható lenne az eredmény. Ahogy azt az eredmények mutatják senki nem mehet biztosra senki ellen sem, minden győzelemért nagyon meg kell dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában