2004.10.27. 06:58
DC örökre kiszállt az ezüstnyílból
Tízévnyi pályafutás adatott a Twynholmból származó skót fiatalembernek, aki ez alatt az évtized alatt szinte mindent elért, amit a Forma–1-ben lehet, kivéve a hőn áhított bajnoki címet.
[caption id="" align="alignleft" width="255"] David Coulthard úgy tesz, mintha nem akarná hallani a hangokat. Nem akarja hallani a rajongókat: David, ne hagyd még abba!
[/caption]Coulthard, az ifjú tehetség 1994-re tesztpilótai állást kapott Frank Williamsnél, ám a sors akaratából már a Spanyol Nagydíjon versenyzőként debütált. 1996-ban szerződött át a McLarenhez, és azóta ki sem tette onnan a lábát egészen máig. Kereken 150 versenyt húzott le az „ezüstnyilak” kormányát tekerve, méghozzá nem is sikertelenül, hiszen összesen 12-szer nyert (többek között Monaco utcáin kétszer is!), 51-szer állhatott a dobogón és több mint 400 pontot gyűjtött a 9 évad során. A gond csak ott volt, hogy ezen idő alatt mindig akadt egy nála is egy fokkal tehetségesebb és gyorsabb pilóta a mezőnyben: hol saját csapattársai, Mika Häkkinen és Kimi Räikkönen, hol Michael Schumacher.
Coulthardról azt tartották mindig is, ő az utolsó gentleman a Forma–1-ben, aki szinte már túl kedves és udvarias ehhez az alapjában véve brutális sportághoz. Ám az is biztos, hogy ezek az adottságai világszerte számtalan rajongót vonzottak, akik elsősorban az 1990-es évek második felében sokszor örvendezhettek kedvencük sikereinek. Bár az utóbbi két-három évben az új titánok árnyékában körözgetett csak, most még nehéz elképzelni azt, hogy hiányozni fog a jövő évi rajtlistáról.
A következő szezontól forradalom várható a Forma–1-ben
A Forma–1 irányítótestülete, a FIA beszámolt a versenysorozatot érintő széles körű változtatásokról. A testület hivatalos szándéka, hogy a biztonság érdekében lassítsa az autókat. Az aerodinamikai szabálymódosítások, valamint a gumikkal és a motorokkal kapcsolatos új rendelkezések alaposan megosztották az érintetteket. Az autógyártók leginkább a kisebb teljesítményű motorok 2006-os bevezetése ellen tiltakoznak.2005. március 1-jétől
Karosszéria Az első szárnyakat meg kell emelni, a hátsókat előrébb hozni. Csökken a diffúzor magassága, megrövidítik a karosszéria hátsó kerék előtti részeit. A diffúzor a hátsó szárny alatt helyezkedik el és az autó alatt kialakuló porszívó hatást segíti.
A diffúzor átalakításával alacsonyabb lesz a járművek végsebessége. A változásokkal minimális légellenás-csökkenés mellett több mint 20 százalékkal mérséklődik a kifejthető leszorítóerő.
Kerekek Az időmérőn és a versenyen is csupán egy-egy készlet gumi használható fel. A keményebb gumiabroncsok csökkentik a kanyarsebességet.
Motor Minden motornak két versenyhétvégét kell kibírnia. A változtatástól általános sebesség- és teljesítménycsökkenést várnak.
2006. január 1-jétől
Motor Bevezetik a 2,4 literes, nyolchengeres motorokat. A kisebb csapatok érdekében a jelenlegi 3 literes, tízhengeres motorok 2006-ban és 2007-ben is használhatók lesznek még. Alkalmazásukra csak a FIA által meghatározott szigorításokkal kerülhet sor. A 2,4 literes motorok teljesítménye várhatóan 700 lóerő lesz a mostani 1000 lóerővel szemben.
Skót, de már nem dudál
HÖLGYEKAz F1-ben a kanadai Andrea volt első barátnője, akit az amerikai Heidi követett, ám ő faképnél hagyta DC-t. Jelenleg a brazil Simone a menyasszonya, ám esküvőről még mindig nincs szó.
NÉPVISELET
Büszke skót, ahol csak lehet, nem szmokingban jelenik meg, hanem skót viseletben, ami szoknyát jelent. Így vette át 2001-ben a vb-ezüstérmét is Monte-Carlóban. Ám dudálni nem tud.
BALESET DC-nek igazán komoly F1-es balesete nem volt, ám kis híján életét vesztette 2000 májusában, amikor Lyon mellett bérelt repülőjével kényszerleszállás közben a földhöz csapódtak. A két pilóta meghalt, ám Coulthard, a barátnője és az edzője egy-két horzsolással megúszta a katasztrófát.