Hírek

2004.10.23. 01:01

Futballvezetői szakképzés

Lázár Lajos

Az MLSZ tegnapi elnökségi ülésén a sportág előrelépése érdekében több fontos döntés született. Napirenden szerepelt vezetői szakképzés indítása,
és az utánpótlás lehetőségének bővítése.

Jövőbe mutató program kezdődik 2005 tavaszán az MLSZ kezdeményezésére, a szövetség menedzseri szakképzést szervez. Az MLSZ Szakmai és Edzőképző Központjának keretei között induló oktatás alapfokú (D), középfokú (B) és felsőfokú (A) ismeretek átadására törekszik. A képzés a sportág legkorszerűbb ismereteit garantálja az amatőr és hivatásos csapatoknál szerepet vállaló futballvezetőknek. Az oktatás forgatókönyvét dr. Dénes Ferenc, az egyik legismertebb sportközgazdász készíti el. Cél, hogy a későbbiekben az UEFA is fantáziát lásson a magyarországi kezdeményezésben, és akár a környező országokból is fogadjon majd a Szakmai Központ hallgatókat. Döntés született abban is, hogy a Bozsik-program további népszerűsítése érdekében a tizenkét éven aluli gyerekek leigazolása ingyenes lesz. Kedvezményben részesülnek a határon túli, tizennyolc éven aluli magyar nemzetiségű fiatalok is. Azok, akik a határ túloldalán 50 kilométeres körzeten belül laknak, a jövőben tartózkodási engedély nélkül futballozhatnak a határon belül 50 kilométerre található magyar csapatokban. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!