Hírek

2004.10.19. 01:25

Visszavitték Kerék Csabát a rács mögé

Nagy E. D.

Megváltoztatta döntését a Fővárosi Bíróság a brókerbotrányban érintett Kerék Csaba házi őrizetével kapcsolatban. Másodfokon helyt adtak az ügyészi fellebbezésnek, így a Britton cégcsoport magyarországi képviselőjének letartóztatását újra elrendelték.
– A védencemet már vissza is vitték – mondta lapunknak Ruttner György, Kerék ügyvédje.
A gyanúsítottat a rendőrség Aradi utcai fogdájába helyezték el. Ruttner szerint a döntéssel „teljesen lejáratják az igazságszolgáltatást”.
Szeptember 30-án, Kulcsár Attila előzetes letartóztatásának megszüntetésével egy időben a brókerbotrány másik érintettjének, Kerék Csabának is házi őrizetét rendelte el a bíróság. Ezt a döntést az ügyészség megfellebbezte.
A Fővárosi Bíróság közleményében tudatta: Kerék Csaba előzetes letartóztatását december 11-ig meghosszabbították. Ruttner utalt arra, hogy még nem kapta kézhez a bíróság döntését. Hozzátette: védence jogszerűen járt el a házi őrizet alatt, a másodfokon megváltoztatott határozatot pedig szomorú esetnek nevezte. Jelezte, később ismét indítványozni fogja Kerék letartóztatásának megszüntetését. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!