Hírek

2004.11.10. 06:53

Felpörög az autópályák építése

Hajnal László

A korábban jelzettnél majdnem kétszer annyi állami pénz jut jövőre az autópálya-hálózat fejlesztésére. A magántőke ennek ellenére a meghatározó pénzforrás.

Jövőre 95, 2006-ban pedig 263 kilométer új autópálya készül el. A korábbi gyakorlathoz képest ugyanakkor jelentős változás, hogy a soha nem látott tempójú építkezések zöme magántőke bevonásával valósul meg. A varázsszó a PPP (Public Private Partnership), ami a magán- és közszféra különleges együttműködését takarja. Ennek keretében a magánbefektetők átvállalják az állami feladatokhoz szükséges beruházásokat.

Esetünkben ez a sztráda építését jelenti. Előnye, hogy olyan létesítmények is elkészülhetnek, melyekre egyébként a központi költségvetés nem vagy csak egy későbbi időpontban tudna áldozni. Hátránya, hogy a magasabb költséggel elkészülő utak, épületek árát időben elnyújtva fizeti ki a társadalom. Nem véletlen, hogy ez utóbbiba kapaszkodik a parlamenti ellenzék. Szerintük a PPP és a sztrádák koncessziós üzemeltetése a jövő generációjának eladósítása. A kormánypártiak ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a sztrádák mentén élénkülő gazdasági növekedés mérsékli, de akár ki is egyenlítheti az évről-évre jelentkező fizetési terheket.

Jövőre egyébként a tervezett 33 milliárd forint helyett 75 milliárd forint központi pénz jut majd a sztrádák fejlesztésre. Ezt Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter jelentette be egy magyar–amerikai fórumon. Kovács Ferenc, a minisztérium helyettes államtitkára lapunknak elmondta, hogy valószínűleg uniós források beszámításával nőtt meg az összeg. 2005-ben eredetileg 15 milliárd forintot különítettek el a fejlesztések előkészítésére, vagyis a leendő autópálya szakaszok tervezésére és az engedélyek beszerzésére. Ha öszszességében több pénz áll rendelkezésre a sztrádákra, akkor ez azt jelentheti, hogy újabb szakaszok előkészítésére is mód lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!