Hírek

2004.11.03. 06:16

Fészekrakás kedvezőbb feltételekkel

A kormány az átlagos jövedelmű gyermekes családok, illetve a fiatal házasok otthonteremtési esélyének javítása érdekében jelentősen emelte a lakásépítési kedvezmények összegét.

Bán Károly

Elfogadta tegnap a kormány a Fészekrakó lakásprogramot. Ennek keretében az állam jövőre kezességet vállal a fiatalok lakáshitelének felvételénél. A kormány döntése érinti a házasokat, az élettársakat és a gyermeküket egyedül nevelő szülőket is. Ez lehetőséget teremt ahhoz, hogy azok a fiatalok, akiknek megfelelő a jövedelmük, de nincs jelentős megtakarításuk, a lakás árának 50 százaléka helyett annak 90 százalékára kaphassanak hitelt. Az első önálló lakás megteremtéséhez nyújtott állami garancia használt lakás esetében Budapesten 12, vidéken 8 millió forint értékű lakás vásárlásáig adható. Új lakás esetén, a telekárat nem számítva, Budapesten 15, vidéken 12 millió forint értékű lakás építéséig, illetve vásárlásáig vehető igénybe a kedvezmény.

Az új otthonteremtési kedvezmény a már gyermeket nevelő fiatalok használt lakás vásárlásánál is lehetőséget nyújt a szociálpolitikai támogatás 50 százalékának, vagyis a félszocpolnak az igénybevételére. Ám csak akkor, ha a lakás ára Budapesten nem haladja meg a 12, vidéken pedig a 8 millió forintot. Ezzel a támogatással a szerény jövedelmű, ezért nagy összegű hiteltörlesztést vállalni nem képes fiatal, már gyermekes családok is önálló otthonhoz juthatnak. Az otthonteremtési támogatásra a költségvetés 7 milliárd forintot különített el.

Mennyit fizet egy család?

Jövőre egy fiatal vidéki magyar család 12 millió forintig vásárolhat lakást állami kezességű hitellel. Ha két gyermekük van vagy ennyit vállalnak, az állam 2 millió forint szociálpolitikai támogatást ad. A fennmaradó 10 milliót hitelből fedezhetik. A bankok a lakás árának felére nyújtanak kölcsönt. Ez 6 millió forint. Az ezen felüli hitelhez, vagyis a további 4 millió forinthoz állami garanciával juthat hozzá a család. Ha a 10 millió forintos hitelt 20 évre veszik fel, a havi törlesztőrészlet 75–80 ezer forint lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!