2004.11.25. 00:00
Harangozó mesét álmodott
– Hogyan született a november végén színre kerülő balett, a Hófehérke és a 7 törpe ötlete?
– Arra gondoltam, kellene egy jó gyerekbalett, majd eszembe jutott a Hófehérke – mondja ifj. Harangozó Gyula (48). – Elkezdtem keresgélni, hol találhatnék megfelelő előadást. A világon egyedül Kijevben játszották akkoriban. Elmentem megnézni, de őszintén megvallva, nem tetszett. Hazafelé jövet aztán megszületett bennem a darab koreográfiájának a váza. Az álmaimhoz kellett találnom egy „ötletgyáros” alkotógárdát. Nem volt nehéz dolgom. Egy emberként állt a darab mellé Kocsák Tibor zeneszerző, Kentaur díszlettervező és Velich Rita jelmeztervező. Külön köszönetet kell mondanom feleségemnek, Irina Lebegyevának, akinek a segítsége nélkül nem tudtam volna színre vinni ezt a mesét.
– Miért az Erkel Színházban és nem az operában játsszák?
– Az elsődleges szempont az volt, hogy az Erkelben olcsóbbak a jegyárak. Így nem csupán a turisták, hanem a hazai színházlátogatók közül is többen meg tudják nézni. A másik szempont, hogy ehhez a darabhoz ebben az épületben jobbak az adottságok. Igaz, Kentaur sokszor már a falakat is le akarta bontani. Alig bírtam rábeszélni egy-egy egyszerűbb megoldásra.