2004.11.26. 00:42
Schréter Gusztáv, a szenvedő Tátraszéplak hőse
A szlovák szakemberek azon vitáznak, hogy milyen fákat telepítsenek a kipusztult fenyők helyére. A legfrissebb adatok szerint 2,5 millió köbméter fa dőlt a földre az orkán miatt.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Két és fél millió köbméter fát döntött ki a pénteki orkán a Tátrában. Hosszú évekbe, évtizedekbe telhet, mire minden olyan szép lesz, mint volt.
[/caption]Csupán azok a magas-tátrai erdők maradtak épen, ahová az erdőgazdálkodó ember még nem tette be a lábát. A Reggel rátalált a pénteki tragédia magyar hő-sére az egyik legtöbbet szenvedett, 250 lelkes településen, Tátraszéplakon.
Azon a bizonyos délutánon Schréter Gusztáv (60) éppen főzéshez készült a feleségével. Tóth István (44) pedig, aki a tátraszéplaki V bisztró vezetője, hatalmas zsugapartit szervezett vendéglőjébe. Schréter úr 1973 óta a helyi szanatórium technikai vezetője. Poprád mellett született, büszke arra, hogy magyar. Mint meséli, délután háromkor még szélcsend volt, egy órára rá meg már elborult minden.
A Tátrára törő orkán nemcsak a fákat, hanem a rossz vagy rosszul becsukott ablakokat is megszaggatta. „Kezemben kalapáccsal járkáltam a lakásban, és beszögeltem minden létező ablakot. Azon imádkoztunk, nehogy fa dőljön a házra, mert akkor lehet az is, hogy örökre alatta maradunk. A feleségem nagyon félt, próbáltam nyugtatgatni” – mondta.
Amikor az áram elment, a férfi számot vetett a tényekkel, orkán ide vagy oda, be kell mennie a munkahelyére, mert ott is szükség van rá! Aznap hetven beteg feküdt a szanatóriumban. A vihar az épület tetőszerkezetét azonnal lebontotta, és megszűnt az áramellátás. Gusztáv tudta, hogy van egy olajjal működő áramfejlesztő generátor, amit fel kell hogy töltsön. Különben se tető, se áram, se fűtés nem lesz az intézményben. Magára hagyta reszkető feleségét, és a 150–170 kilométeres széllel dacolva elindult a munkahelyére.
„Négykézláb mászva közlekedtem a süvítő szélben. Reménykedtem, hogy nem zuhan rám semmi” – elevenítette fel a szörnyű délutánt. Szerencsésen megérkezett. Az óránként nyolcvan liter olajat zabáló áramfejlesztőbe kollégájával, Jan Budzakkal hordták az utánpótlást egy húszliteres kannában. Saját életük kockáztatásával megakadályozták a bajt, s persze azt is, hogy pánik törjön ki a szanatóriumban. „Aztán egyszer csak elállt a szél, megnyugodtunk, hogy mindenki túlélte, és hazamentem aludni” – emlékezett.
Ezzel egy időben hatalmas kártyaparti zajlott a V bisztróban. „Éppen heteseztünk, amikor elkezdett tombolni a természet. Beékeltem az ajtókat, de a presszó előterét nem sikerült megmentenem” – mondta Tóth István, majd fél perc hallgatás után, könnyeivel küszködve folytatta: „A saját szememmel láttam az ablakon át, hogyan szakadt ki gázkonvektorostul a közfalam, hogyan dőlnek ki az ablakaim a keretből. Néhány percig úgy tűnt, mindenemet elveszítem.”
István a Párkány melletti Ipolyszalkáról származik. 1988-ban zöldségkereskedő lett, így ismerkedett meg közelebbről a Magas-Tátrával. Az itteni szállodáknak szállított hagymát, káposztát meg krumplit. Tíz éve beleszeretett egy széplaki asszonyba, aki megajándékozta egy leánygyermekkel. Ekkor döntött úgy, hogy életét a Csorba-tótól 18 kilométerre fekvő Tátraszépla-kon fogja leélni.
A pusztítás nem szegi kedvét, kesereg ugyan, de nem akar elköltözni. Vesztesnek érzi magát, de tudja, van, aki nagyobbat bukott. „Ki fog ezek után idejönni síelni? – kérdi, majd meg is adja a választ: senki. Eddig az erdő felfogta a szelet, ezután már a legkisebb légmozgás is leviszi a síelőt a pályáról. Kirándulni is más erdőben, és más egy puszta hegyoldalon. Az emberek itt hozzászoktak a fákhoz, most meg Széplakról látszik a legszebb panoráma. Sajnos.”
A ke-sergő vendéglősnek azonban nem kilátástalan a helyzete. Ezen a télen a kárelhárító munkások lesznek a vendégei. Ők pedig jó néhány hónapig itt lesznek, s közben folyamatosan érkeznek a katasztrófaturisták. Még az is előfordulhat, hogy a vendégek beleszeretnek a kissé szokatlan, ámde annál gyönyö-rűbb széplaki panorámába.
Luc helyett feketét, jegenyét
Elsőként Mária Terézia uralkodása alatt telepítettek erre a vidékre a Bajorországban őshonos lucfenyőt. Ez a tűlevelű szép, gyorsan növekszik, ámde nem enged mély gyökereket, így nehezen is képes megkapaszkodni, nem tud ellenállni a szélnek. Az elpusztult erdők kísérteties lankáin sétálva, főleg gyökerestül kiveszett örökzöldeket látni. Az embernek sírni volna kedve. A helyi természetvédők egy csoportja most azt szeretné elérni, hogy az őshonos fekete- és jegenyefenyőkkel telepítsék újra a letarolt vidéket.
Hajléktalanok lettek a mókusok
A medvék felébredtek téli álmukból, nagyon kiszámíthatatlanul viselkednek ilyenkor. A tátrai mókusok jelentős része elpusztult vagy hajléktalanná vált. Az orkán pont az otthonukat jelentő fenyőket tarolta le. A siketfajdok és a nyírfajdok dürrögőhelyeiket veszítették el a pénteki ítéletidőben. Az állat-védők szerint rettenetes a katasztrófa. Sok év, évtized is kevés lesz a károkat kiheverni.
Ki teszi zsebre a hasznot?
Szlovákia-szerte adományokat gyűjtenek a károk helyreállítására. Közben megkezdődött a kidőlt fák feldolgozása. A főleg papírgyártáshoz használható lucfenyőt szívesen veszik a felvásárlók. A kérdés csak az most errefelé, hogy mennyiért, és arra is kíváncsiak a helyiek, kinek a zsebébe vándorol majd a haszon. Többen azt szeretnék elérni, hogy a kipusztult fenyők eladásából származó pénzt az utolsó koronáig a Tátra rendbehozatalára fordítsák az illetékesek.
Beliczay László és Körmendi Gábor helyszíni riportja -->