Hírek

2004.12.29. 08:34

A mackós kapus kedvenc Londonban

Király Gábor Angliában is kedvenc lett. Hetek óta ő a Crystal Palace legjobbja. A magyar kapus Berlin után Londonban bizonyít. A 7. fordulóban szerepelt először a kezdőcsapatban, azóta kirobbanthatatlan a kapuból.

Szabó Tamás

– Türelmesek az angol drukkerek?
– Sokkal inkább azok, mint a németek – válaszolta Király Gábor. – Egyelőre nem bántanak minket.
– Pedig lenne miért. A Crystal Palace az utóbbi nyolc bajnoki mérkőzésén nem tudott nyerni, mitöbb otthon már négy meccs óta nem szerzett gólt.
– Azért már felharsant néhány fütty. Amikor például a Portsmouth ellen hátul járattuk a labdát. Akadt, aki bekiabált, hogy támadás. De türelmesek és sokkal hálásabbak, mint a Hertha szurkolói voltak. Emlékszem, egy meccsre Berlinben, amikor 75 percig tüntettek ellenünk. Az ellenfél 1-0-ra vezetett. Nagy nehezen fordítottunk, győzelemre álltunk, s az utolsó öt percben húztuk az időt. Akkor meg azért fütyültek. Itt ilyen nincs. Inkább biztatnak.

– Miként éli meg a dicséreteket egy olyan csapatban, amely nem szolgál rá a pozitív jelzőkre?
– Ez egy csapatjáték. Sokkal fontosabbnak tartom a gárda eredményeit, mint azt, hogy rólam mit írnak a lapok. Higgye el, nekem másodlagos, ha dicsérnek.
– Azért vallja be, rosszabb lenne, ha állandóan a nyakába varrnák a Crystal vereségeit!
– Biztosan. De mint mondtam, ebben a játékban mindenki a saját tudását dobja be a közösbe. Az egyéni teljesítményekből jön össze a csapatjáték minősége. Igyekszünk jobban teljesíteni. A bajnokság elején eredményesebben használtuk ki a helyzeteinket. A Birmingham ellen például egy helyzetünk volt, abból gólt szereztünk. Most meccsenként akad három-négy lehetőség, de nem sikerül értékesíteni őket. A Manchester Unitednek két gólt rúgtunk, viszont kaptunk mellé ötöt. Azzal a teljesítménnyel az alsóbb régiókban bárkit legyőzhettünk volna.
– Igaza lehet. A Crystal Palace-nak amúgy sem a Manchestert, hanem a riválisait, a WBA-t, a Southamptont vagy a Norwichot kellene legyőznie.
– Így van. Meggyőződésem, hogy ez a csapat elég erős ahhoz, hogy bent maradjon az élvonalban. A konkurens együttesek ellen nyerni kell, míg a nagyok ellen igyekeznünk kell pontokat szerezni.
– Hogyan telt a karácsony? Vasárnap a Portsmouth ellen játszania kellett.
– Amikor aláírtam a szerződésem a Crystal Palace-hez azonnal beugrott, hogy karácsonykor majd futballoznom kell. Különös hangulata volt a meccsnek, sajnos vereséget szenvedtünk. Egyébként a szüleim velünk voltak Londonban, együtt karácsonyozott a család.

1260 perc a kapuban

A Premiershipben eddig 20 fordulót játszottak, Király Gábor 14 alkalommal állt a Crystal Palace kapuja előtt, 21 gólt kapott. A magyar kapus a 7. fordulóban került be először bajnoki mérkőzésen a londoni kezdőcsapatba, az argentin, Julian Speronit szorította ki. Király egy Ligakupa- találkozón is szerepelt.

A szürke pizsamás

Természetesen az angol lapok is foglalkoztak Király Gábor állandó öltözékével, a szürke mackóalsójával. A Blackburn elleni gól nélküli döntetlent követően az Indepenedent így írt a magyar hálóőrről. „A szürke pizsamás úgy röpködött a kapu előtt, mint egy héliummal töltött léggömb.”

Király Gábor

Született: 1976. április 1.

Válogatottságai: 53

Korábbi klubjai: Haladás VSE, Hertha BSC

Klubja: Crystal Palace

Család: nős, két gyerek édesapja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!