2004.12.30. 08:27
Linda a siker kapujában
Király Linda családjával négy éve tért haza. Az elmúlt esztendőkben befutott énekesnő lett, számtalan díjat kapott. A New Yorkban született lány arra készül, hogy Amerikában is sikert arasson.
Bárhol látom Király Lindát, mindig elegáns, nagyon szexis mai lány. Ilyenkor eszembe jut, amikor először találkoztam a tizenhét éves kamasz lánnyal. Ültünk a házuk teraszán, ittuk a kólát és földimogyorót ropog-tattunk hozzá. A kimondottan kalóriadús délutánon kiderült, hogy az Amerikában született lány még nem igazán érzi Budapestet a magáénak.
Énekelni akart. Arról beszélt, hogy nincs kitartása a fogyókúrához.
Három éve lépett először színpadra a Dívák éjszakája című előadáson. Szulák Andreával, Malek Andreával adtak elő világslágereket. Akkor mesélték el a szülei, hogy Linda hároméves kora óta énekel. Ám amikor vendégek jöttek és megkérték a kicsi lányt, hogy daloljon nekik, Linda azonnal az asztal alá bújt.
Az elmúlt négy évben elmondhatatlanul sok minden történt Lindával. A teltkarcsú lányból csinos, szexis nő lett. Lemeze jelent meg, elénekelte a Big Brother-dalt, főszerepet játszott Az operaház fantomjában, filmet forgatott. Most pedig angol menedzsere a fejébe vette, hogy
világsztárt farag Lindából.
Az énekesnő egy hete jött haza Londonból. Szinte villámlátogatásra, az új év első napjaiban már repül is vissza a popfővárosba.
Faggatom, hogyan telnek a napjai Londonban. Linda felnevet és azt mondja, semmi érdekes nem történik vele. Énekóra, táncóra, kis idő a konditeremben, és máris vége a napnak. Estére elfárad, néha úgy érzi, mintha egész nap zsákot cipelt volna.
Alig akarja kibökni, nehogy hencegésnek tűnjön: meghívták Bangkokba. Méghozzá az ottani filmfesztiválra, pontosabban a gálára. Ugyanis Joel Schumacher, aki Az operaház fantomjának filmváltozatát rendezte, ott kapja meg az életműdíjat. Lindát pedig felkérték, hogy két dalt énekeljen el a tiszteletére.
– Amikor a menedzserem elmondta a hírt, esküszöm, azt hittem, csak viccel. Itthon a Madáchban játszottam a musicalben, de akkor is izgatott vagyok, hiszen maga Webber is ott lesz a gálán – meséli Linda, aki itthon is énekórára jár, mert készül a bangkoki gálára.
– Jó itthon lenni – mosolyogva húzza fel az orrát. –
Hiányzik a család.
Azt is elárulja, aláírta Jo-nathan Shalittal a szerződést, ő lett a menedzsere. Linda bízik benne, hiszen világnagyságokat képvisel. Februárban Amerikába várják Lindát, ahol producerekkel találkozik majd. Összehozzák David Fosterrel, aki többek között Maria Careynek és Whitney Houstonnak is írt világslágereket. – Látja, dolgozunk a sikeren – mondja nevetve Linda –, szorítson nekem!
Király Linda
New York, 1983. február 28.Fellépések Amerikában: Long Island Tillys Center, Carnegie Hall, Warner Channel 11 TV Show
2000: Dívák éjszakája (Magyarország)
Lemezek: #1 (album), Club Song, És mégis
Videoklipek: Szerelem utolsó vérig, Holla, Club Song,
Lesz-e még napsugár, És mégis