Hírek

2005.01.25. 06:38

A fajok kihalásának hatodik válságkorszakát éljük

A Föld 4,6 milliárd éves. Az élet 3,8 milliárd éve jelent meg bolygónkon. Azóta nem csupán új fajok keletkeztek, de gyakori volt a kihalás is.

Gara R.

[caption id="" align="alignleft" width="106"] A Földet százötvenmillió évig uraló dinoszauruszok a kréta kor végén pusztultak ki
[/caption]A fajok kihalása ugyanúgy természetes folyamat, akár keletkezésük. Jelenleg a hatodik kihalási válságot éljük át.
A régi kihalási hullámok tíz-, sőt százmillió évig húzódtak, a mostani évtizedek, legfeljebb századok alatt megy végbe. Az utolsó ilyen válság 65 millió évvel ezelőtt,  a dinoszauruszok kipusztulásával ért véget.
Az ember nagyban felelős a kialakult helyzetért. Az őserdők kiirtása, az űr meghódítása, a technológiai fejlődés ezer és ezer más faj hanyatlását okozta. A veszélyeztetett élőlények listája szerint összesen 15 589 faj sodródott a kihalás szélére. Minden negyedik emlőst, minden nyolcadik madár és minden harmadik kétéltű fajt fenyegeti a kipusztulás. 
A legveszélyeztetettebbek közé tartoznak a nagy testű emlősök, amelyek az ember életterén élnek. Ilyen Európában a medve és a farkas. Ázsiában és Afrikában az elefántok és a nagy termetű majmok létszáma folyamatosan csökken.
Afrikában hárommillió elefánt élt a 20. század elején, egymillió
a II. világháború után, ma pedig mindössze 400 ezer. Az elefántok kihalása nem csupán egyetlen fajt érint. Eltűnése az egész őserdőre nézve súlyos következményekkel jár, a legkisebb rovaroktól a legnagyobb emlősökig.  

A földi élet történetének öt nagy válsága
(Földtörténeti korszak - Időpont - Kihalt fajok)

1. ordovícium - 443 millió éve - szilárd váz nélküli szervezetek (edicarai fauna)

2. késő devon - 375 millió éve - tengeri nemzetségek négyötöde

3. perm vége - 251 millió éve - tengeri fenéklakó lények

4. triász vége - 200 millió éve - zátonyok élővilága, hüllők, kétéltűek

5. kréta vége - 65 millió éve - dinoszauruszok

Ezekhez az eseményekhez a korabeli fajok 70–95 százalékának kipusztulása köthető.

Gara R. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!