Hírek

2005.01.24. 07:24

A Sopron és a Győr is továbbjutott Pápáról

Vasárnap délután két órától a címvédő DVSC, valamint az Újpest, az MTK, a Sopron, a Fehérvár és a Győr csatázhat a debreceni Főnix-csarnokban az Arany Ászok teremfocitorna döntőjében.

Árvay Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="305"] A rendőrök úgy határoztak: hatvan soproni nem mehet be a csarnokba
[/caption]A harmadik selejtezőtornán, szombat délután a pápai sportcsarnokban hiába lépett pályára a szlovák éllovas, a pozsonyi Artmedia, a magyar klubok egymás között intézték el a továbbjutást. Végül a Sopron szerezte meg az első helyet, s tisztázódott az is, hogy a csoport-másodikok közül a Kaposvár produkciója volt a leggyengébb, így a Fehérvár és a pápai finalista Győr válthat jegyet a Hajdúságba tartó vonatra. A látványos meccseket hozó pápai tornán egyértelmű volt az igen gólerős Sopron sikere. A sok fiatalt is harcba vető Győr elleni döntő lázba hozta a drukkereket. A gólkirályi címet (s ezzel a 125 ezer forintos különdíjat) bezsebelő győri Vincze Ottó a csoportmeccsek során egy-egy találattal járult hozzá a Rába-partiak sikeréhez, a fináléban pedig előbb büntetőből volt eredményes, majd a 19. percben egy félpályáról küldött hatalmas góllal érte el negyedik találatát, s hódította el a mesterlövészi címet két soproni üldözője, Bárányos és Balaskó elől.

Kizárták a csarnokból az ütésváltás veszteseit

Ez a játéknap sem maradt balhé nélkül, még meg sem kezdődött a torna, máris volt vesztese a küzdelmeknek. A győri és a soproni drukkerek a bejáratnál szó- és ütésváltásba keveredtek. A könnygázos rendőri alakulat szétválasztotta a verekedőket, majd úgy döntött, hogy az egymást kölcsönösen csépelők közül a soproni szurkolói különítményt bünteti.

A kizárt drukkerek bebocsátásáért hiába próbált lobbizni Pintér Attila, csak annyit ért el, hogy a kitiltott nézők jegyeit visszaváltották.

Hibátlan Sopron

A csoport: Győr–Pápa 5-4, Pá-pa–Artmedia 4-1, Győr–Artme-dia 4-4. B csoport: Sopron–ZTE 3-0, Sopron–Vasas 5-3, ZTE–

Vasas 4-3. Elődöntő: Győr–ZTE 4-1, Sopron–Pápa 3-0 Döntő: Sopron–Győr 5-3 Gólkirály: Vincze Ottó (Győr) 4 találat.

a Sopron, a Fehérvár és a Győr csatázhat a debreceni Főnix-csarnokban

az Arany Ászok teremfocitorna döntőjében. Árvay Sándor -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!